Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 7-8. szám - Pápes Éva: Az Őrség géniusza
zottság, intenzív művelés, ráció, állandó tanulás, tevékenység, praktikum, lojalitás.- Észak - provinciális életrend, természetközelség, önálló kultúra nélkül, félmű- veltség, laza szociális kapcsolatok, melankólia, gyakorlatiatlanság, szekták, irrealitás;- Kelet - a nomádság és az állandó letelepedés között, szabadság-sóvárgás, letargia és kitörő'indulat, tiltakozás minden elleti, ami nem. ő, hiúság, kevélység, zaklatottság, irreligiozitás, bomlott szocialitás (egyéniség fragmentumok), a tanulás és az alkalmazkodás nehézsége, uralmi ösztön, lázongás, ellenkezés, ideiglenesség;- Erdély — szakadékosság, mély ellentétek és azok áthidalása, humor (groteszk), sokrétűség, megalkuvás, bonyodalmak, okos gyakorlatiasság, magas életigény, ízlés, rafinériád Bár név szerint az Őrséget sehol sem említi Hamvas, az általa kézzel rajzolt térképen az Őrség a délnyugati sávba került, amelynek jellemzője a dél lágyságának és a nyugat kultiváltságának, megműveltségének egyszerre való jelenléte. Ha jól megnézzük a rajzot, a határok (ahol Nyugat elválik a Déltől) ugyan kissé elmosódottak, de mégis érzékelhetőek. Érdekes élményben van része annak, aki az Őrségből Lendva felé utazik. A lendvai szőlőhegyek mediterrán bája, a hirtelen megsokasodó örökzöldek, a pompázatos virágoskertek már az igazi dél közelségéről árulkodnak. Minden korábban kel ki, hamarabb virágzik, kevesebb a köd, és a hideg éjszakák száma is csökken a kora tavaszi és a késő őszi átmenetekben. Amíg az Őrséget megüli a kora hajnali pára, addig a Lendva környéki dombok napsütésben fürdenek. De ugyanígy megvannak a különbségek, ha Szentgotthárd felé utazunk: az erdők egyre sűrűbbek lesznek, majd teljesen megszűnnek a városok közelségében, a dombok meredekebbek, a pára és a köd súlyosabbá és áthatolhatatlanabbá válik. A város itt már természetes életforma, a polgári lét felváltja az Őrségiek földdel, fával, természettel mélyebb kapcsolatot tartó létezését. Ugyanígy a tájhoz kötődő ember arculata is változást sejtet, az urbanizált nyugat polgára racionálisabb, összeszedettebb, a dél kissé balkáni arcot mutató lakója nehezebben megfogható, kisiklik a rendezettség alakzatai alól. A jelenlegi Magyarország legnyugatibb csücskének hajlatában helyezkedik el az Őrség, de abban a sávban, ahol a Nyugat a Déllel találkozik, így mindkét hatás érvényesülhet. Nem véletlen, hogy a találkozásokról beszélhetünk, hiszen az Őrséget a határok ÖRzőjeként nevezték meg, éppen a nyugati behatolástól védte a történelmi Magyarországot. Lakói etnikailag (egyes kutatók szerint) a székelységgel azonosak, de erről szóló hiteles forrás nem maradt ránk. Mindenestre ezt a nézetet támasztják alá a névazonosságok (Orbán, Mikes, Gaál, Tolvaj, Baksa stb.), valamint a testi megjelenésbeli, tehát a fiziológiás hasonlóságok. Nemes-Népi Zakál György leírása szerint, amely 1818-ból származik, az őrségiek: halovány barnás képűek, komoly tekintetitek, gesztenyeszín hajúak, hosszúkás fejitek, apró, éles szeműek. Csendes mozgástíak, erősek, katonaságra igen kelendőek. (Hasonlókat olvashatunk Hankó Vilmos: Székelyföld című könyvében.) Az előzőekben említett jellemzők ma is hitelesen ellenőrizhetők, mert az Őrség egyik különleges sajátossága, hogy népessége etnikailag alig változott. A ma itt élők valóban egyenes leszármazottai a honfoglalás idején 15
