Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 7-8. szám - Albert Zsuzsa: Beszélgetés Kemény Katalinnal
már a gyerek életében. Francia szakos voltál. A francia irodalom nem hatott rád? A franciákhoz elég nagy közöm volt, mert apám a Sorbonne-on tanult egy évig, már tanár volt, de szabadságot vett ki, és kiment a Sorbonne-ra, Párizsba. Már én akkor megvoltam három éves, és a szüleim magukkal vittek. Jó barátja volt apámnak Kuncz Aladár, A fekete kolostor írója. Szegény Dadi bácsi, akinek sokat ültem a térdén, és lovagolta to tt, még emlékszem az utolsó idejére, akkor mi már kint voltunk Magyarországon, menekültszálláson, itt a Hernád utcai iskolában, szörnyű volt; ő pedig a Damjanich utcában lakott, s akkor mindig átjött hozzánk. Annak idején Franciaországban mi úgy menekültünk meg attól, hogy internáljanak, mint őt például Noirmoutier-ba, hogy hamarabb jöttünk egy pár héttel haza. Mert ugyanakkor voltunk kint Franciaországban. Ez volt, ez a társaság, akikkel apámék barátkoztak, Laczkó Géza, Benedek Marcell, Kuncz Aladár, a többi most hirtelen nem jut eszembe. Kunczéké nagyon finom család volt. Kuncz Elek Kolozsváron főigazgató volt, apámnak a főigazgatója. Én azt akartam tőled kérdezni, nem gondolod-e, hogy a francia irodalom modern irányzatai hatottak a te stílusodra? De biztosan hatottak rám. En ma is éjjel, ha nem tudok aludni, akkor előveszem Proustot. Meg hát szeretem a századforduló költőit, nagyon szeretem. A prózád egyébként költői próza. Mondták már neked? Mondták. Néha vers is, prózába tördelve. Ami megfogható formában van, egy mondat is lehet költészet. Az asszociációi, a metaforái, de a nyelvi megformálása is az, helyenként valóságos vers lesz a prózába tördelt sorokból. Hát persze ahhoz fül is kell. Egyébként olyan nagy visszhangja nem szokott lenni annak, amit én írok, de néha van valami, ami nagyon-nagyon jó, hogyha valaki tényleg meghallja, egy-egy levél vagy valami, de elég ritka. Például egyszer egy újságíró írta a Labdajátékról, hogy ez nagyon szép könyv, kár, hogy nem tudjuk, mi van benne. A Sivatagról is írt valaki, de az írás háromnegyed része Hamvas Béláról szólt. Holott ezt nem is ismerte, és azt mondja, hogy „vannak benne mondókák”. Hát ezek a mondókák Sappho fordítások, és nem ismerte fel. Mert ha nem ismerek föl valamit, akkor hallgassak, amit nem tudok, arról nem kell beszélni - mondta Wittgenstein. Irsz-e mostanában? Igen, én nem tudok nem írni, de sajnos, többször elhatároztam már az utolsó években, hogy most már befejezem azokat a dolgokat, amivel Bélának tartoztam. De mindig jön egy aktualitás, éppen vele kapcsolatban, hogy nem tudom a magam dolgait csinálni. S ez olyan belső kényszer, hogy helytálljak, ennek nem tudok ellenállni, pedig nagyon sok mindent hagyok itt befejezetlenül, tudod, és az elég fájdalmas. Nem tudatosítottam elég időben azt, hogy elfogy az erőm. Mindig úgy éreztem, még volt egy versem is, hogy időm nem jár le. Ez volt a saját megtévesztésem. Egyébként ehhez Béla is egy kicsit hozzájárult, mert azt mondta, hogy teneked könnyű, mert minden pillanatban 11
