Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 7-8. szám - Albert Zsuzsa: Beszélgetés Kemény Katalinnal

vissza tudsz önmagadhoz találni. És abban az időben ez igaz is volt. Bár nagyon elszórtam magamat.

Ennek a féljed is oka volt, nemi

Nem. Az egész életünknek a sodródása. Mert attól kezdve, hogy őt elbocsátották, nem is írhatott.

Vagyis nem jelent meg amit írt.

Nem jelent meg. Hát írhatott, mint ahogy írt is, hát azért valamiből el kellett menni a Közértbe is. Meg kellett egy-egy inget is váltani, meg a Patyolatba elvinni a holmit. O ugyan mindig mondta, hogy csináld a magad dolgát, de hát én kénytelen voltam dokumentálni, feketén fordítani, négerkedni, amire ő képtelen lett volna.

hja a lexikon, hogy kínaiból is fordítottál. Gondolom, nem eredeti kínaiból.

De. Megtanultam a kínait, hát persze, a klasszikust, nem úgy, hogy ha most bejönne egy kínai, tudnék vele beszélni, hanem úgy, ahogy latinul tud az ember vagy görögöt. A kínaiak nagyon hatottak rám, nagyon érdekelt, és mikor rá került a sor, hogy el akartak küldeni orosz tanfolyamra - tudod, minden nyelvtanárt átképeztek -, méghozzá egy bennlakásosra, akkor nagyon megijedtem, annak ellenére, hogy mielőtt bejöttek az oroszok, én elkezdtem tanulni, és egész jól ment. Igen, de mikor bejöttek, mindent elfelejtettem. De egész komolyan. Az érzelmek nagyon befolyásolják az embert. És akkor azt mondtam, hogy - hirtelen jutott eszembe, villámszerűén -, mondom, én nem megyek orosz tanfolyamra, mert én kínait tanulok. Akkor jóban voltunk a kínaiakkal. Az a Rákosi-korszak volt. S hogy ne maradjak hazugságban, berohantam az egyetemre, hogy beiratkozhatok-e? És tényleg voltunk egypáran, akik beiratkoztunk a kínaira, és az volt aztán az egyetlen, amivel tudtam valami pénzt keresni. Persze, én amikor erre határoztam magam, akkor én Lao-Cet, meg Csuan-Cét fordítottam volna, meg klasszikusokra gondoltam és főleg a Tao-kori költőkre. De aztán munkát népszerű 16- 17. századbeli elbeszélésekből kaptam. Azoknak is megvan az érdekessége, csakhát nem az, amit én szerettem volna. Egyébként vannak kínai költeményfordításaim, de azok nem jelentek meg.

Köszönöm a beszélgetést.

Befejezésül idézzük a Levelek a halott baráthoz néhány részletét:

„Az új madár, ő jött legtávolabbról.

A múlt évben riasztott fel először a jelentéktelen színű; jelentéktelen alakú madár harsonája. Körülöttem eddig senki sem ismerte. Új madárnak hívtuk. Aztán megtaláltam a nevét. Sokáig lopózkodtam utána, míg végre sikerült nyugodtan megfigyelnem. Alakja rigóhoz hasonlít, de nem oly formás, farka is kisebb, színe bizonytalanban játszó szürke, nagysága a közepes énekesmadaraké: nincs rajta semmi különös, alig leírható. Mégis, ha sikerül egyszer szembe- állnod a fával, amelynek csúcsán énekel, megdöbbensz a ráismeréstől: ő a madár - mondod. S már tudod, hogy mi az, ami a teremtésben a madár, az nem a félelmes ragadozó, nem a színpompás kolibri, nem a túl apró, nem a túl nagy, nem a szárnylény, a sirály: - az első az énekesmadár.

12