Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 7-8. szám - Albert Zsuzsa: Beszélgetés Kemény Katalinnal
szont maradandó, ami örök, mégis a Máyában jelenik meg. Mint ahogy egész életünk is annyiban nem valóságos, hogy múlandó. Azt mondtad, Maya a természet, ami múlandó. Múlandó, de hogyha nem volna az a valami, aminek megjelenítése, akkor az sem lenne. Tehát a feltétele az Örök, aminek nincs neve. De az örök, aminek nincs neve, és aminek mégis egész életünkben a nevét keressük, csak egy ilyen mulandóban tud, de állandóan másképp, megnyilatkozni. Ez a Máya. Amikor például ilyen nevet kap, hogy Mária, személyessé válik és átélhetó'vé, és ez visszavezet oda, ahonnan a név származik, aminek nincsen neve. Egyébként ezt megmondja a Sztélé utolsó sora, hogy visszatér az égi ikonosztázba, ahonnan származik. Mert az örökből származik az is, ami nem örök, de hogy az örök megnyilatkozzék, ahhoz ez a káprázat kell. Aminek a neve Káprázat, aminek a neve Máya, és ami az élet fájdalma, hogy múlandó. Amire aztán az egész életünk erőfeszítése irányul az, hogy tényleg visszatérjünk oda, mi halandók, mi mulandók, ahhoz a gyökérhez, ami nem múlandó. De hát ez már egy kicsit teologikus megfogalmazást kívánna, amire most nem vállalkozom. A Sztélé vezérfonala, amire történeteit és eszméit fűzi az, hogy a gyerek keresi a nagyanyja nevét. Fontos szereplője Jula, a bábaasszony, aki mitikus személyiség, például egy csokor virágot tesz a kapuba, éppen Mária-napon. Akkor a gyerek azt mondja: téged Máriának hívnak? - Nem, nem annak hívnak -, mondja a bábaasszony, s felmerül az események során egy csomó másik név, ami a neve lehetne, s nem tudjuk, melyik az igazi. Mert sok nevet veszünk magunkra. Nemcsak sok nevet, hanem rengeteg lehetőség van bennünk, és ezeknek a lehetőségeknek mind van neve, mert - nevezzük így - az abszolútum, a névtelen, az mindig nevekben jelenik meg. És különböző aspektusokban különböző tulajdonságokban, hát ez az a héraklei- toszi tízezer lélek. A tízezerbőrű lélek. Egyébként a Karneválban ugyancsak... Igen, Hamvas Bélával nagyon egy húron pendültök ebben a dologban is. A Karnevál című regény arról szól, hogy az ember váltogatja a maszkjait, te is beszélsz maszkokról, meg a név kereséséről és nemcsak ebben a könyvben, hanem a többiben is. Igen, sőt, már volt egy ilyen gyerekkori elbeszélésem, amikor még se Hé- rakleitoszról nem tudtam, se Hamvas Béláról. Sajnos, amikor lebombáztak bennünket, ’45 első napjaiban (mikor mi a kiscelli kastély óvóhelyén voltunk, és felettünk egy utcával hagytuk a lakást), akkor az összes addigi írásaim elvesztek. Azt nagyon nehéz volt kiheverni. De hát ezt is el kellett fogadni. Másik könyved a Labdajáték - Misztérium hét színben. Egészen más a hősnő neve az első oldalon, azután váratlanul megváltozik. Születik egy kisfiú, és nem lehet tudni, hog' ki az apa, az még hagyján, de azt sem tudjuk, életben maradt-e vagy sem. Az az abszolút fiú, aki megszületik. Az Ember. Mert minden születéskor - persze, nem tudatosan de - azért várjuk annyira annak az újszülött megjelenését, mert azt hisszük, hogy ez lesz az utolsó, ez lesz a Szótér. Szótér azt jelenti, hogy a Megmentő, a Megváltó, mert mindig azt várjuk. Minden gyei-mek megváltja az anyját. Hát, mondjuk, ez volna az irány. Ez volna a cél. De aztán se a gyerek nem váltja be ezt az ígéretet, se az anyja nem hagyja magát megváltani. Mert ahhoz 4
