Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 6. szám - Fehér Béla: Egyenes Kecske (3. rész)
évben történt, amikor még a Nyugatiban árultam az újságot, és karácsonykor Pogácsás Lajosné nevű anyucikám, leánykori nevén Gál Mária, felrántotta a nyúlcipőt. Elmondom, hogy történt, de semmi különös. Csak a hülyék gondolják, hogy az ilyesmi valami megrázó dolog. Egész nap egy büdös szót se szólt senkihez, nem főzött, nem sütött semmit, pedig szent karácsony ünnepét ültük, már aki ülte. Délutánig rótta a köröket a szobában, aztán összeszorított szájjal bepakolt, kivonszolta a két bőröndjét a gangra, és tiszta erőből beszabta maga mögött az ajtót, a huzattól kis híján felborult a karácsonyfa, Hajnalka kapta el. Pogácsás Lajosnét senki nem próbálta marasztalni, ez bizonyára erőt adott neki. Leforrázva álltunk az előszobában, és hallgattuk, ahogy surrog lefelé a lift. Csak oda kellett volna lépni az ablakhoz, akkor láthattuk volna, hogy az utcán vár rá a nagy Kremona, vagyis az a mostaliga laci Jenci, a mozis gennyzsák, de senki nem volt rá kíváncsi. Apuciként zavartan köhécselt, szerény, mégis diadalmas arcot vágott, amivel azt akarta üzenni, hogy ő már előre tudta, hogy ez lesz a nóta vége, aztán láthatatlan morzsákat porolt le a TIGAZ SE atlétatrikójáról, végül rekedten ezt mondta: látjátok, én adtam neki annyi erőt, hogy kirepüljön a fészekből, de az mindnyájunk dicsőségére válik, hogy meggyógyítottuk a szárnyait. És ezt is mondta: amúgy pedig sose volt stílusa szegénykémnek, mert a stílust, azt nem tanította a párt, és nem is tudta elviselni. Mondok valamit! Sejtettem, hogy anyucikám miért kötözött fel a karácsonyfára dísznek néhány C- vitaminos kockasajtot. Nyomot hagyott maga után. Vagy lázadni akart. Amikor másnap reggel kinyitottuk a szemünket, mindjárt megláttuk a kockasajtokat, mert muszáj volt odanézni. így ment ez minden ébredéskor, egészen december végéig, aztán amikor újévkor Pogácsás Lajos munkába indult, ezt mondta: holnap este újra itthon leszek, de addigra ezt a fát takarítsátok el a pokolba, nem akarom itt találni. Elsején Hajnalkával leszedtük a fáról a zselés szaloncukrokat, az üvegdíszeket, a Fillenbaum nagymamától maradt aranyozott fenyőtobozokat, a színes papírangyalkákat, amelyet még az óvodában készítettünk, de anyucikánk hatalmas szeretettel a szívében mindet megőrizte, de a C-vitaminos kockasajtokat mind rajta hagytuk. Levittük a fát a kapu elé, de valami átok ülhetett rajta, babszeg, mert hetekig nem tudtunk tőle megszabadulni. Először elgörgette a szél a sarokra, aztán a buszmegállóba, aztán özvegy Tőzeginé videofilm-kölcsönzőjéhez, aztán a Chivahua mexikói salátabárhoz, aztán sokáig egy építkezés kerítésén lógott a Futó utcában. Február közepén Hajnalka még látta a Duna-parton, a vízállás mércére felakadva. Addigra a kockasajtot már mind lezabálták róla, de a sok cérnára kötözött ezüstpapír még ott lengedezett a kopasz ágak között. Akkor én röhögve ezt mondtam: bármibe lefogadom, hogy nyáron lent lesz a Balatonnál! Vesztettem? 78
