Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 6. szám - Kecskeméti Kálmán: Firinc
a KECSKEMÉTI KÁLMÁN Firinc* Mindenki így hívta. Jánossy Ferenc magyar festő 22 éve halt meg, azon a tájon, ahol nemigen becsülik meg a festőket. 56 éves volt. 79 évesen még közöttünk élhetne, kortársunk lehetne. Vajon kérnének-e képet tőle a Kortárs Múzeumba? Aligha hiszem. 22 év Magyarországon nem elég ahhoz, hogy egy festői életművet tudomásul vegyen a művészettörténet-írás. Mintha arra számítanának, hátha eltűnik az életmű, megsemmisül magától, lepereg a vásznakról a festék, s azután nincs vele gond. Nem kell feldolgozni, átírni az addigi értékrendet, múzeumnak megvásárolni - elvégre Csontváryt 50 évig sikeresen el lehetett mismásolni, pedig mekkora vásznak is voltak. Azután itt van ez a garabonciás figura. Mennyi anekdota, vidám történet kering még ma is róla. Látható filmeken: Szabadgyalog, Psyché, Amerikai anziksz. Császár István megörökítette könyveiben az alakját. Festett is? Nos tisztelt Magyar Művészettörténet: jelenthetjük, a vásznak itt vannak, nem mentek tönkre, hála a család gondoskodásának. Itt vannak és egyre ragyogóbbak, egyre meggyőzőbbek. Tessék végre tudomásul venni. Tessék a magyar kultúra kincsestárába beilleszteni. Segítségül megszületett a könyv, a Jánossy Ferencet bemutató gyönyörű album, a Kortárs Kiadónál. A bevezető tanulmányban Szeifert Judit művészet- történész először tesz kísérletet arra, hogy felmérje a teljes életművet, és megrajzolja Jánossy pályaképét. Festőnk élete kicsiben a múlt századi magyar festészet történetét modellálja. Nem véletlen, hogy a még gimnazista művész érdeklődése Nagybánya felé fordul, hiszen onnan indult a nagykorú magyar piktúra története a XX. század elején. Ellátogat Nagybányára 1942-ben, ösztöndíjat kap, és részt vesz a Művésztelep Tárlatán is. Bőd László így ír erről: „Kiaszott, letarolt virágoskert volt akkor már a híres telep a mi szemünkben. Másképp akartunk festeni, nem olyanokat, amilyeneket a város cukrászdáiban, kocsmáiban láttunk lógni a falon, ki nem fizetett cechek fejében otthagyva a festők által. Egy iskolában laktunk, vaságyat és szalmazsákot kaptunk fekhelyül, s jártunk festeni a Zazar partjára. Köztünk volt a még gimnazista, nagyon tehetséges és bohém Jánossy Ferenc. A talponállók, pecsenyesütők és cigánylányok nagy ismerője volt. Festéskor az ecsetet hanyagul a csupasz hasára törölte. Amikor már vastag rétegben * Elhangzott jánossy Ferenc gyűjteményes kiállításának megnyitójaként, 2005. február 24-én a Hegyvidéki Galériában. 41
