Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 6. szám - Schein Gábor: Mitologikus koncepcióktól a nyelvek egymásmelletisége felé

rommező, amely a végső jelentések helyett egységesíthetetlen, önmaguk igazságát esetlegességként látni engedő töredékeket tartalmaz.

Mint látni fogjuk, Weöres Sándor költészetében mindkét irányultság megjelent, és vitájuk lírájának recepciójában is folytatódott. A Füst Milánhoz, illetve a Hamvashoz'5 fűződő szoros kapcsolat Weöres életének két egymást követő periódusát jellemzi. Bár más kódon, mindkettőjükben mesterét kereste. Füst Milánt néhány hónappal Radnóti méltatásának megjelenése előtt kereste fel első ízben levéllel, hogy hozzájárulását kérje egy neki ajánlott verse publikálásához. Ezután 1944-ig hol ritkább, hol sűrűbb levélváltásra került sor közöttük, amelyben annak a lehetősége is fölmerült, hogy amennyiben Füst Milán nem élte volna túl a zsidóüldözést, életművének gondnoka a fiatal pályatárs lett volna. Weöres levelei tanúsága szerint hosszú időn át tervezte, hogy terjedelmes tanulmányt ír Füst Milán költészetéről. Ehhez jegyzeteket is készített, de a tanulmány végül megíratlan maradt. Főbb gondolatairól egy 1939. január 1-jén kelt levélből mégis tudunk: „Nemrég ezeket írtam Mesterem költészetéről a füzetembe, egy leendő tanulmány alapjául: »Verssoraiban mindig valami alkatilag adott kielégítetlenség borong, mint a vonuló felhőkben, mindig egyfajtájúan és mindig más-formájúan; zsongító érzés belebámulni ebbe az örök-egyfajta vonulásba, mely mindig más-más alakzatokat mutat; és szinte mindegy, hogy a zsongító bámészkodást mikor és hol kezdi és végzi az ember. - A Füst-versekben nincsenek fődolgok és mellékes dolgok: szilárd mag nélkül gomolyognak, mint a füst. —«”16 Weöres egyéb, Babitsnak és Pável Ágostonnak írott levelei bizonyítják, hogy abban a párhuzamosságokra épülő, decentralizált, a metaforikus jelentésképzést a disszemináltságban megvalósító vers- modellben, amelyet Füst Milánról szólva „mag nélkülinek” nevez, azoknak a törekvéseinek a legfontosabb poétikai jellemzőjét ragadja meg, amelyek az egyiptomi és az asszír ősköltészet darabjainak fordításával vették kezdetüket, és a levél megírásának idején már jelentős művekben nyilvánulnak meg. Bár Füst Milán és Weöres Sándor között sosem alakult ki valódi mester—tanítvány viszony, Weöres mindig valamiféle archaikus tisztelettel nyilatkozott róla. 1944-ben Tatay Sándorral és Illés Árpáddal együtt sokat tett Füst Milán megmentése érdekében. 1967-ben pedig e - Füst stílusát és modorát idéző - verssel állított emléket ifjúkora példaképének:

Régóta nem zörgettem ajtód. Mostan immár homályba fordultál előttem.

Ki szintén ragyogó karddá növekedtél,

mégis az évek párával beleheltek- mert van ám gyengédség is e goromba létben

és szánalom s mégtitkosabb finom tapintat,

avagy nem láttatok-e könnyezve rozsdásulni kardot? világolsz és engem hagytál sötétben.

33