Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 6. szám - Tandori Dezső: A huszonnyolcadik év
De haza végre, Totyihoz, a taxi a reptérre oly olcsó volt. Itthon vett egy palack óhort, hanem ez gyakorlati álom, más történet, véget egy dióhéjban érhet, s nem most még. Van végre végre vég, jaj, van sok vég. 3 Sérülten érkezett? O, az Aliz volt. Kalitkában élte le életét, de belőlem neki soha elég nem lehetett semmi. Egy kis fárasztóság, ott állni, ahol ő volt, magasan, egy fiókos szekrény tetején, darabra darab, akkor még, a házak, asztalokon, polcokon, mire már Totyi jött, hárman éltek itt csupán, meghaltak, rendre, öregen, vagy rejtély fiatalon az egyikük, s úgy döntöttem, Totyi legyen igazi esély, övé legyen ez, legyen kivételes madár, akinek minden kijár, és csak neki, mi magunk legyünk ketten a társai, fogadhasson nagy barátjának engem, a feleségemnek udvarolhasson (házimadár ficamok, ösztönökben; már eleve hogy fajtársnak tekinthet minket!), legyen meg, ami sosem volt, ami egy veréb-mennybolt, hiába, hogy kölcsönzőm, mint a rímet, senki madár itt nem élt úgy, ahogy ő élhet. S meghalt, hogy élt így öt évet. (Az addig két és háromnegyedre.) 4 Sérülten távozott vele megannyi épség, ami még volt, messzindzser-porcelánban, dublini banzerájban, nagyobb ívű egészek jelképes rendszerében. Ehhez ő sokat adott, 23
