Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 6. szám - Tandori Dezső: A huszonnyolcadik év
s ez a dolog vele mind el is ment szépen. Sérülten távozott. Nyakszegve szinte, így, hogy fölemeltem, bár csak az élet ment, ki, min és merre, a tenyerembe másképp hasalt, nem is külön meghalni, ez annyi se volt, mint 1988-ban Szpéró, hogy kiderült, már vagy egy órája holtan fekszik, kezemben, kérdés, én ébren voltam? Hányszor aludtam itt, írógép mellett, és Totyi, három deka plusz súlya tenyeremnek, ki tudja, min gondolkodott, semmin, vagy eleinte, hogy nem tűrt kalitkát, összetörte minden második tollát, így landolt ferdén lábam alatt, nem léptem rá, szerencsénk mindig akadt. Nem én öltem meg, nem szorítottam össze, könyökölve nem nyomtam agyon munkaszék karfáján, nem szorult ajtórésbe. 5 Elment, mint a Samu, volt ily madarunk, Afrikába, a nótába’ - Tabu című. Nem az, hogy majdnem huszonnyolc évet vitt magával. A minap az orrom vére kétszer is eleredt egy-egy órára, láttam, mi az, magamra dőlni, semmi pánik nem fogott el, vizes zsebkendők, várakozás, mi lesz, valamikor csak el kell állnia, már mást ne játsszon. A vércseppek mint megannyi madárnyom? Ugyan már. Nem számszerű a tétel, igazolhatása vagy igazolhatatlansága egy konzisztens rendszernek: csak mint az orrok, vérrel elerednek, és ha a vakondok orra vérzik ama sötétben? Vagy a léggömb éppen fenn tottyad össze, buboréka? Sem okát nem tudjuk egy orrvérzésnek, se egy madárhalálnak, 24
