Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 6. szám - Géczi János: Anekdota

mézben pácolt süteményeket, arany kalickában hegedülő tücsköt, mindazt, amivel egy lány szívét meg lehet enyhíteni. A szülők nem örültek a házasság­nak, és halogatták az esküvőt, míg visszaérkezve ők is jelen nem lehetnek. Amikor a császárné Bizáncba hívatta őket azzal, hogy megérett a füge, édes a leve s rózsaszín a belseje, azt a kifogást üzenték, hogy egyelőre nem utazhat­nak el Itáliából, ott is tart a fügeszüret, s bizonyítékul néhány amforányi lepré­selt, sós gyümölcsöt küldtek maguk helyett. Theodóra azonban éppen csak be­lenyalt az edénybe, s rögvest megállapította, a tavalyi termésből kapott aján­dékot. Egyébként már szilárdan eltökélte, hogy unokáját Belisarios vagyoná­hoz adja, még ha ráadásként egy korosabb lányt is kap vele; tudta ugyanis, hogy Belisariosnak nem lévén több élő gyermeke, a lány lesz az, aki meggör­nyed az örökség batyujának mérhetetlen terhe alatt. Rosa szándékában viszont egyáltalán nem bízhatott, ismerte rókatermészetét: attól félt, ha ő meghal, Ro­sa nem marad hűséges császárnője családjához, és hamarosan megszegi egyez­ségüket, miként rák a víz szegélyét, annak ellenére, hogy ő, Theodóra, a ké­nyes helyzetekben olyan kegyes volt hozzá, amilyen egy császárnő nem, csak egy asszony lehet. Theodóra labdázgat a fonalgombolyaggal, hol letekeri, hol visszacsévéli, és szentségtörő mesterkedésbe kezd: a lányt zeneszó és vigada­lom, rokonság és tánc nélkül az ifjú felékesített házába viteti. Azt mondják, sí­rás, vonakodás ellenére titkon még arra is rákényszerítette, hogy felajánlkoz­zék a gátlásos fiúnak, s ennek a pontos történetét tíz óriásteknős páncéljára vé- sette, s az állatokat visszadobta a tengerbe, hogy évszázadok múltán is olvas­hassák a házasság okát. Hogy a császár ne gördítsen akadályokat az események elé, így akarta megrendezni az esküvőt, miután elhullajtotta szirmát, s elvirág- zott a lány illatos rózsája. Mire azonban mindez megtörtént, Anastasios és a lány forró szerelemre gyulladt egymás iránt, egyetlen kanállal ettek egyazon tálból, ugyanazt a poharat használták, s a benne levő bort egymás közt megfe­lezték, s így éltek nyolc egész hónapon át, s szerelmükről mindenki tudomást szerzett, mert az ő portájukról nem költöztek el a madarak, nem hulltak le ősszel az elefántlábú platánfáról a levelek, s szüntelen virágzott, kábítóan, a liánzó fehér jázmin. Amikor azonban a császárné halála után Rosa rettentő dérrel-dúrral Bizáncba érkezett, tudni sem akart már arról, amit a császárné nem is olyan régen érte tett, s a legkevésbé sem érdekelte az sem, hogy a lánya, az egykor szende szűz, s immár tapasztalt és ügyes szerető, az előzmények miatt prostituáltnak számít, ha mégis másvalakihez adná feleségül: Theodóra leszármazottját nem fogadja el férjnek, azért, mert Theodóra valaha kurtizán­ként kereste meg mindennapi kenyerét és a zsíros hozzávalókat, s lányát, bár tiltakozott, erőszakkal elválasztotta a szeretett férfitől, magzatja atyjától. Ezu­tán után Rosa a hálátlanság hírébe került a bizánciak előtt, ám hazatérő, éh­ségtől lesoványodott férjét nehézség nélkül rávette, hogy törjék meg együtt a bűn lepényét, s igazságosan osztozzanak meg rajta. Most derült igazán fény a férfi ingatag jellemére, nem takarta immár el semmi győzelmi pálma, dicsősé­ges violafüzér, harcban koptatott és megszabdalt bőrpajzs, nem borította el sziromzuhatag, s nem tiport a lába elé szórt virágszőnyegen. Korábban ugyan­is, amikor megesküdött Phótiosnak és néhány hívének, és nem tartott ki sem­miben sem az esküje mellett, mindenki megbocsátott neki, mert úgy vélték, 12

Next

/
Thumbnails
Contents