Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 6. szám - Géczi János: Anekdota

ta, valahol megjelenik a gyilkosa. Ilyen rettegés közepette fölment a szobájába, s ott egymagában üldögélt az ágyán, és arcát nézegette a frissen maradt alma héjának tükörében. Egyetlen mentőötlete sem támadt, még férfi voltáról is megfeledkezett. Kiverte a hideg, majd a meleg izzadtság, szédült, és tanácstalanságában erősen reszketett, ahogy a fügefalevelek szokása, ha, bár még nem tört ki a vihar, de már érzik a közeledtét; rabszolgához illő rettegés, teljesen férfiatlan aggodalom emésztette a szélzúgásban semmivé foszlott életéért. Rosa úgy tett, mintha nem tudná, hogy miről van szó, s nem is sejtené, mi készül; föl-alá járkált a pillanatról pillanatra szűkebbé váló házban, kínzó gyomorégést színlelve — ugyanis már egymásra is gyanakodtak. Közben, már napnyugta után, egy udvaronc érkezett a házukhoz. Belépett a kapun, és egyszer csak ott állt a férfi lakosztálya előtt, bejelentvén, hogy a császárné küldte ide. Belisarios ezt meghallotta, kezét és lábát fölhúzta az ágyra, hanyatt dőlt, készen arra, hogy megölik; a férfi-önérzet utolsó szikrája is kihunyt a szemében. A követ azonban azt kérte, az almát, amit előző nap magával hordozott, s most is a kezében markolt, egye meg. Belisarios öklendezett, de apró falatokkal elfogyasztotta a gyümölcsöt. Mert nem tartalmazott mérget, és életben maradt, átnyújtották neki a császárné levelét. Ez így szólt: „Hogy mit követtél el ellenünk, jóember, azt tudod. En azonban sokban adósa vagyok a feleségednek, elhatároztam hát, hogy elejtem ellened a vádakat, életed neki ajándékozom. Most már nem kell aggódnod a sorsod és a vagyonod miatt, élj. A tetteid majd megmutatják, mennyire vagy hálás neki.” Miután Belisarios e sorokat reszke- teg kezében tartva elolvasta, részben elragadtatva az örömtől, részben, hogy érzését azonnal kimutassa, mint a mennyhal, ha visszaúszik a sekélyből a mély vízbe, s visszaszerzi szivárványos színét, felpattant, és egyenesen felesége lábai elé borult. Iszamos két kezével átfogta a nő alabástrom térdeit, a nyelve szüntelenül járt az asszony egyik talpától a másikra; élete és üdvössége bőséges forrásának nevezte, ezentúl nem a férje lesz neki, ígérgette, hanem, mint állítmánynak az ige, hű rabszolgája. Belisarios élete alatt összehordott vagyonából a kegyes császárné harminc kenténarion aranyat a császárnak adott, kettőt a per tetemes költségére különített el, s a többit visszaadta neki.

így történt ez Belisariossal, a hadvezérrel, akinek nem sokkal előbb fogolyként kezére adta a szerencse Gelimert és Uittigist. E kitűnő férfi pompás, uralkodói udvarhoz illő, keleti változatosságú vagyona már régen szerfölött izgatta a koldusoknak juttatott alamizsna fölött is bosszankodó Justinianust és The- odórát. Arról beszéltek, hogy titokban megosztotta és elrejtette Gelimer és Uittiguis kincstárának a javát, s magának tartotta mindazt, amiről az eredete nem állapítható meg, s csupán morzsáját adta át a császárnak. Figyelembe vették azonban Belisarios fáradozásait, elvégre a harcokban résztvevők mindenkor részesültek a zsákmányból, meg a rómaiak megbotránkozásából, ráadásul megfelelő ürügyük sem akadt, így nyugton maradtak, de úgy, miként a hangyaboly a fenyőfa alatt. Most azonban, amikor Belisarios államférfihoz teljesen méltatlan módon elvesztette a fejét, és gyáván viselkedett, a hiúzszemű császárné lecsapott rá, és hamarosan elérte, hogy övé lett a vagyona. Ugyanis, ahogy a fatörzs két oldalán felfutó borostyán is összetalálkozik a fa koronájának tetején, és egymásba szövődnek gallyaik, szoros rokonságba kerültek:

7