Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 6. szám - Géczi János: Anekdota

Hamarosan mindenki azt hitte, hogy Buzész nem él, vagy mert elapadt férfi­ereje, vagy mert kiapasztották, de senki nem merte szóba hozni, se nyilváno­san, se rejtve, vagy a nevét, a hajdan oly messzire ragyogót, megemlíteni. Két év és négy hónap után Theodóra megkönyörült rajta, és elengedte női lakosz­tálya poklából; Buzész úgy jelent meg mindenki előtt, mintha föltámadt vol­na. A fogság következtében látása meggyöngült, szüntelen hunyorgott, mint akinek muslicák laknak a szemében, s egész testében beteges lett, tüdejéből ki­hallatszott a lélekmadár halk csipogása. így alakult Buzész sorsa. A gyávasággal meggyűrűzött, rettegéssel megbék­lyózott Belisariost pedig, bár a számos vád közül egyetlen sem bizonyult rá, a császárné követelésére a császár fölmentette parancsnoki tiszte alól, és Marti­nost nevezte ki helyette a keleti haderő főparancsnokává. Belisarios fegyvere­seit, testőreit és háznépének katonai érdemeket szerzett tagjait odaadta né­hány főtisztviselőnek és udvari eunuchnak, hogy osztozkodjanak rajtuk. Azok sorsot vetettek rájuk, és a fegyverekkel együtt valamennyit elosztották, miként a szemet szokták a baromfiudvar tarka tyúkjai, egymás között, ahogy a szeren­cse hozta és vitte. Barátainak és sok egyéb embernek, akik korábban a szolgá­latában álltak, a császár megtiltotta, hogy ezentúl meglátogassák Belisariost. Keserű látvány, hihetetlen kép: Belisarios közpolgárként jár-kel Bizáncban, egy szál egyedül, gondterhelten, szomorú képpel, csont-bőr soványan, retteg­ve az orgyilkosoktól, és minden neszre a légüres ég felé fordítja riadt tekinte­tét. Amikor a mindenre figyelmes császárné megtudta, hogy jelentős kincse maradt a keleti területeken, kiküldte érte kedves udvari eunuchját, és az egészet, s azzal a teljes magántörténelmét elkobozta. Rosa ez időben - amint elmondtam - feszült viszonyba került a férjével: s miként magáról állította, bejárta az összes létező időt. Hajójával hol Kerky- rán, hol pedig Rovignoban volt, máskor Velencében vagy éppen Róma alatt, Ostiában kötött ki, és világos szemű kísérők között élte az életét, akik szünte­len a felejtés gyümölcseit falták. A férjével tehát rossz kapcsolata volt, a csá­szárnénak viszont a legkedvesebb és legbizalmasabb barátnője lett, főként azért, mert nemrég tönkretette a kappadókiai Jóannést. A nagylelkűnek lát­szani igyekvő császárné kedvében akart járni Rosának; mindent úgy intézett, hogy az legyen a látszat, a nő fáradtság nélküli ügybuzgalommal s méltóságát félrelökve járt közben a törvény adta férjéért, a szerencsétlenért, s ő mentette ki a nagy, és egyre csak nagyobbá váló bajából. így nemcsak kibékülhet az idő­közben megszürkült arcú, örökös havazásban élő, számkivetett férjjel, hanem mint akit vitathatatlanul megmentett, foglyaként veszi majd birtokába. Ez így történt. Az egyik napon reggel, néma feketerigók röpködtek a város felett, csőrükből kihullt a fészekhez gyűjtött szalma, Belisarios szokása szerint a pa­lotába sietett, szegényes és csekély számú kíséretével, s nem vitt más ajándé­kot, csupán egy pirosra érett héjú almát, amelynek méhében, ha megráztak, csörögtek a barna magok. Miután ott tapasztalta, hogy a császár és a császárné haragszik rá, sőt alávaló és közönséges emberek sértegetését is elviselte, este­felé hazaindult, zsebében a zenélő gyümölccsel. Miközben ment, sűrűn hátra­fordult, és körülnézett mindenfelé, senki lábnyomába nem mert belelépni, sőt a maga mögött hagyott lábnyomokat is elsepertette az egyik szolgájával, s vár­6

Next

/
Thumbnails
Contents