Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 5. szám - Fehér Béla: Egyenes Kecske (2. folytatás)
Vagyis bánat, nyomor, és halál. Most, hogy Irénre gondolok, megint égig ér a dákóm. Irén csak a szombatot és a vasárnapot töltötte Tihanyban, a hét többi napján Pesten élte világát, mert az esküvőjük után addig főzte Endre bátyó fejét, míg az öreg vett neki egy üzlethelyiséget a Szövetség utcában, ahol díszállatkereskedést nyitott. Ezt is Pogácsás Lajosnétól tudtam meg, hazafelé a vonaton. Ezt kérdezte: mit gondolsz, kisfiam, azért kellett a bolt annak a bableveses lotyónak, mert izgalomba jön a kanáritollaktól? Hát, egy fenét, egy ilyen nem attól jön izgalomba! Erre én: szabad a gazda! Erre Pogácsásné: ne add a naivat, Janikám! Halászik a zavarosban, azt hiszi, hogy attól valaki! A, ne is beszéljünk róla, csak felhúzom magam rajta. Anyucikám aztán nem szólt hozzám, kiolvasta a Nők Lapját, megfejtette benne a keresztrejtvényt. Martonvá- sárnál megfogta a kezemet, és szomorú szemmel ezt mondta: kilencvenegyben mi is tudtunk volna venni egy használt kocsit, de apád nem volt rá hajlandó. Szerinte, amíg van vasút a magyar hazában, addig a tenyerén fog hordozni bennünket. Legalább megtudtam, hol vagyok. Hát, babszeg, két napig bírtam, a harmadikon száguldottam a Szövetség utcába, annyira vágytam arra a nőre. Egész úton azon gondolkodtam, hogy oda- menjek-e, mert azért elég beteg ötletnek látszott, de mire rájöttem, hogy magam se tudom, mit akarok, már bent is voltam az üzletben a kalitkák között, de még akkor is azon rágódtam, hogy belépjek-e, mert nem vettem észre, hogy már bent vagyok. Irén persze sehol, viszont maga Vlagyimir Iljics Ulja- nov, minden oroszok fáraója várt rám a pultnak támaszkodva, leharcolt farmeröltönyben és kínai tornacipőben, pedig javában tombolt az ősz. O volt a drága jó Fosztó haver, a vándorfényképész. Korán megkopaszodott, a fülei fölött rezgeti némi pihe, ennek ellenére megtartotta seszínű bajuszát és gyér kecskeszakállát, amitől tényleg kiköpött úgy nézett ki, mint Lenin cár. Ezt mondta: uraságodat ne tévessze meg a látszat, nem én vagyok a Szmolnij főbérlője, éppen ezért Gulágon befogott vadgalambbal nem szolgálhatok, ellenben friss pintyeink érkeztek, ha el akar velük beszélgetni, semmi akadálya! Fosztó havernél senki nem tudott szebben beszélni. De okosabban se, babszeg, komolyan, az a sas fejben nagy király volt, mindent tudott, aminek semmi értelme, például bele volt zúgva a japán népmesékbe, egy Nyolctilalmas nevű sertés volt a dilije, ez a disznó állítólag reggeltől estig dolgozott, mégsem tudta legyőzni a mohóságát és a gyávaságát, egyszóval kiköpött olyan volt, mint az ember, de valahogy mégis rokonszenvesebb, mert magasról szórt a politikára. Szóval, az első perctől kezdve felnéztem Fosztó haverra. Egyszer ezt mondta: az a helyzet, hogy árva vagyok, a drága édesanyámat nem ismertem, egy ruháskosárban letett Pesten, a Bakáts téri szülészet kapuja elé, és ezzel a részéről fel is voltam nevelve, de minden, ami jó, azt éppen ennek köszönhetem, mert az emberek látszatrészvéttel néznek rám, szegény, csóró, árva krapek, ó, milyen szomorú és igazságtalan az élet, de semmi gáz, Jani, nem kell őket komolyan venni, mert ezek a rohadt lacik akkor boldogok, ha látják, hogy más nyakig ül 91
