Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 5. szám - Fehér Béla: Egyenes Kecske (2. folytatás)
iMatyi bátyám viszont nem volt képes visszaszakadni. Japán származású felesége utálja a magyarokat. Két lányuk sem tanult meg magyarul. Igaz, hogy japánul se. Olykor az élet igazságot tesz. Endre bátyó bőrüléses Roveren járt, és terméskőből kirakott lépcsősort épített a hegyoldalba, fel a tihanyi Visszhang domb keleti oldalán vásárolt villájáig. Francia pezsgővel várt bennünket, anyucikámat megajándékozta az Ötvenhat burgonyás recept című könyvvel. Ezt mondta: Mariskám, forgasd egészséggel, minden benne van, amit fehér ember a krumpliról tudhat. Tőlem ezt kérdezte: és az ifjú rokon mit szeret jobban, a lángost vagy a csörögét? Akkor még nem tudtam, hogy a feleségét! Dél körül lefuvarozott bennünket a szabad strandra a Tócsi falatozóhoz. Az épület körül munkások dolgoztak, fapáccal kenték át az asztalokat és padokat, friss murvát terítettek az útra, és a hosszúkás faépületre újabb kiadóablakot vágtak. Két fenyő közé kifeszítve ezt a feliratot rázta a szél: MELEG BURGONYÁS CSEMEGÉK NAGY VÁLASZTÉKBAN! Alatta pedig: PRLMA WARME KARTOFFELGERICHTE IN GROSSER AUSWAHL! Endre bátyó ott állt talpig pongaui népviseletben, a csontgombos mellényről és bőrnadrágról soha nem tudott leszokni, a májfoltos homlokát vakargat- ta, és könnybe lábadt szemekkel ezt mondta Pogácsás Lajosnénak: álmomban sem gondoltam, hogy egyszer az ölébe vesz a jóisten, pedig hidd el, soha nem kértem tőle semmit. Anyucikám elolvasta a reklámfeliratokat, és ezt mondta: fogadd meg a tanácsomat, Bandikám, ha a németekre építed az üzletet, akkor komplett csőd a vége, lassan a volt endékás testvéreinkre se számíthatsz, mert mióta megnyílt nekik a mennyország kapuja, dél felé Trabantoznak, és a tengerparton ülik körül a hűtőtáskájukat. Endre bátyó legyintett: nekem aztán édes mindegy, hogy német, japán vagy csecsen, az a lényeg, hogy a tócsi tökéletes legyen, egyébként az idén már télen is kinyitok a korcsolyázók miatt, krumplis pogácsával és forralt borral varázsolom el őket. Az épülettől jobbra, a nádból készült térelválasztó mögött láttam meg először Irént. Festékfoltos tréningruhában térdelt a tócsisiitő csikótűzhely előtt, és kislapáttal szedegette ki a hamut. Vékony csontú, negyvenes bombázó volt, hosszú fekete hajjal, hibátlan alakkal. Tíz évig balettezett, ettől olyan puhán és peckesen járt, mint egy párduc. De nemcsak ettől dőltem padlóra, hanem attól is, hogy lakkozta a lábkörmeit. Endre bátyó majd elolvadt a büszkeségtől, átölelte Irént, és ezt mondta: jól nézzetek meg az én földi istennőmet, mert az ilyen káprázatosán zöld szemektől ugranak ki a férfiak a tizedik emeletről! Irén előre tartotta konyákig kormos két karját, és enyhe mosolyt küldött felénk. Ezt mondta: az én kis férjecském két dolgot szeret, a krumplit és a zöld szemeket, más nem is érdekli. Endre bátyó széttárta a kezeit, és ezt kérdezte: kell még más a boldogsághoz? Az az érzés kerített hatalmába, amire Fosztó haver azt szokta mondani: csiripel a vészcsengő, pipaszőr került a gépezetbe! És mi a pipaszőr, pláne, ha göndör? Megmondjam? Az ember örök támasza, vigasza és megváltója! 90
