Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 5. szám - Pelle János: Esszé a tömegről

Az urbanizálódó, társadalmi, gazdasági és politikai nyugtalansággal telített Európában az alkalmanként fosztogató, gyilkoló tömegek kiszámíthatatlan viselkedése súlyos problémát jelentett a politikusok számára. Egyes gondolkodók ekkoriban úgy vélték, hogy a forradalmakban önálló erőként fellépő tömegek tagjai elmeháborodottak vagy tébolyodottak, és a középkori „bolondok táncához” hasonlították viselkedésüket. Bárkit, aki valamely rendkívüli kollektív cselekvésben vett részt, úgy tekintettek, mint akit megszállt a sátán, vagy elmebajos. A másik 19. századi magyarázat az volt, hogy a fennálló rend ellen kihívást intéző tömegeket a társadalom csőcseléke alkotja, a széteső társadalmi elemek halmaza, a társadalomból kisodródott s ezért eleve ellenséges „emberi salak”. A tömegeket tehát a társadalmi változás melléktermékének, s nem pedig annak megteremtőjének tekintették. Cesare Lombroso, a neves olasz büntetőjogász egyenesen úgy vélte, hogy bizonyos egyének bűnözői hajlammal jönnek világra, s az emberekben vagy a tulajdonban kárt tevő tömegeket ezek a gonosztevők alkotják vagy vezérlik. Tanítványai fejlesztették ki a „tömeglélektan” itáliai iskoláját, melynek jellemző munkája Scipio Sighele könyve, a Bűnöző tömeg.

Gustave Le Bon 1895-ben megjelent, A tömegek lélektana című úttörő munkájában elutasította a „kriminalizáló” magyarázatokat, amikor megállapította: a tömegek normális egyénekből állnak, akiket a tömeghez való részvételük o- kán átalakít valamely különös, kollektív lélektani folyamat. Ezt ő úgy fejezte ki, hogy az emberek „azáltal, hogy tömeggé szerveződtek, egy bizonyos kollektív létnek jutnak birtokába, és ez másnemű érzésre, gondolkodásra és cselekvésre készteti őket, mint ahogy elkülönítve éreztek, gondolkoztak és cselekedtek”. A tömeg fokozatosan megszerveződik, s ennek Le Bon szerint több előfeltétele van. Ezek: a tömeg anonimitása, az a hiedelem, hogy a tömegen belüli cselekvésért nem vonható felelősségre, továbbá a legyőzhetetlenség fokozódó érzése a tömeg részéről. Mindez a tömeg mint „tudatos személyiség” megszűnéséhez vezet, s ekkor bukkan elő tagjaiban az ösztönök, tulajdonságok és primitív hiedelmek által uralt „tudattalan személyiség”.

„Az utca embere” mintegy hipnózis hatása alá kerül: „az olyan egyén, ki sokáig működésben lévő tömeg közé volt szorulva, olyan különös állapotba jut, az őt körülvevő áramlat vagy valami ismeretlen ok következtében, hogy ez az állapot nagyon közel jár az igézethez, melyet a hipnotizáló a hipnotizáltra gyakorolt.” A tömeg fejlődésének következő szakasza a „lelki fertőzés”, mely a „kollektív hipnózis” sajátos formája. Ilyenkor tagjai teljesen átalakulnak, új tulajdonságaik alakulnak ki. „A tömegben lévő egyén fő jellemvonásai a következők: a tudatos személyiség megszűnése, a tudattalan személyiség előtérbe nyomulása, az érzelmeknek és a gondolatoknak a lelki infekció és szuggesztió útján ugyanazon irányba s a szuggerált gondolatoknak tettekké való alakítása. Most már nem önmaga többé, hanem gép, és akarata sincs többé.”

De milyen céljai és motivációi vannak az önálló akaratát vesztett tömegnek? Valóban démoni, korlátlan hatalma van az olyan politikusnak, mint akiről Thomas Mann mintázta Cipolla alakját Mario és a varázsló című híres elbeszélésében? A népeket addig nem ismert megpróbáltatások elé állító első világháború után a pszichológusok és politikusok figyelme egyaránt a tömegek felé

28