Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 5. szám - Pelle János: Esszé a tömegről
3 PELLE I Á N 0 S Esszé a tömegről „Kenyértésztaként dobódik, / hánykolódik, dagasztódik / a tömeg. / Tömény őssejt, püffeteg / tapogatóit kibontja, / nyúlik, válik amőbaként / más dudorait bevonja. / Világ, bekap a tömeg!” József Attila az 1930 szeptember elsejei, baloldali jelszavakat skandáló budapesti tüntetés tömegélménye alatt írta híres versét. A költeményből, szinte szerzője szándéka ellenére kirajzolódik a veszedelmes, kiszámíthatatlan szándékú, bosszúra szomjas nagyvárosi tömeg képe, melyet a politikusok csak átmenetileg, s akkor sem tartósan, uralhatnak. Olyan, mint a Macbeth vesztét okozó birnami erdő. Shakespeare sokat tudott a tömegről, hiszen zseniális írja le irracionális, pillanatnyi fellángolásokra hajlamos, agresszióra mindig kész viselkedését a Julius Caesar című tragédiájában. Antonius híres temetési beszédében maga mellé állítja, és felbújtja a rómaiakat, akik utána szétszélednek a városban, hogy bosszút álljanak a diktátor gyilkosain, és felégessék házaikat. De a valódi tettesek, köztük Cinna is, már elmenekültek. A vérre szomjas csőcselék azonban megállít és igazoltat az utcán egy szerencsétlen járókelőt, aki balszerencséjére ugyanazt a nevet viseli, mint az összeesküvő. „Első polgár: Tépjétek össze, szaggassátok ízekre: ő is áruló. Cinna: Én Cinna, a poéta vagyok, én Cinna, a poéta vagyok. Negyedik polgár: Tépjétek össze rossz verseiért. Cinna: Én nem a pártütő Cinna vagyok. Második polgár: Semmit sem tesz, neve Cinna.” Azt hihetnénk, hogy miután az irodalom már régen felfedezte és ábrázolta, a társadalomtudósok napjainkra már pontosan ismerik a modern tömegek viselkedését, pontosan képesek megjósolni, hogyan reagálnak a nagyobb ember- csoportok az őket ért ingerekre és hatásokra. Ennek pontosan az ellenkezője az igaz: a tömegek viselkedése még a globalizált média korában kiszámíthatatlan, s ez állandó bizonytalansági tényezőt jelent a politikában. Bár mint láttuk, az írók már évszázadok óta ábrázolják a sokaságba verődött emberek megnyilvánulásait, a tömeglélektan tudománya viszonylag új: alig több, mint száz éves. Megalapítóját, Gustav Le Bont évtizedekig spekulációiba bonyolódott, hóbortos tudósnak tartották, akit a tudományos élet soha nem vett komolyan. Le Bon mindenekelőtt a 19. századi francia társadalmi megmozdulások megfigyeléséből indult ki, különösen mély hatást gyakorolt rá Párizs ostroma a francia-porosz háborúban, majd a hadi események befejeződése után kitört kom- mün. Ennek hetvenegy napja alatt a nagyvárosi tömeg bizonyos értelemben „önálló életet élt”, pillanatnyi hangulatainak engedve egyszer tiszta eszméktől 26
