Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 5. szám - Molnár Miklós: Bolond Istók börtöniratai
Nincs szégyenteljes tett, melyet ne követtem volna el, és egyetlen kis nemes cselekedet sem szól mellettem. El vagyok veszve. Meg kell magamat semmisítenem. Állandóan beleskelődnek a cirklin - fegyőrök, házimunkásnők, a folyosón közlekedő rabok. Recsegő fingok, rekegő szitkok tagolják a nyirkos csendet. Aki csak olvasni tud, beveszi magát a betűk közé. Én meg Beatles-szongokat dúdolok magam elé: Please, please me - I saw her standing there - Can't buy me love. Esténként ránk férne tíz perc kötelező zokogás. December 9-én nekem is kézbesítik a vádiratot meg a tárgyalásomra szóló idézést. Gyémánt gazda értő szemmel tanulmányozza át a paksamétát. Haja- gos bácsi igen jól elszórakozik rajta. »Igaz is, uraim, ma van az Emberi Jogok Napja« - közlöm zárkatársaimmal. December 12-én, vasárnap van a havi beszélőm Gizával. A rabok és a családtagok egymással szemben sorakoznak föl a drótháló két oldalán. Elajagos bácsi közvetlenül mellettem áll. Giza papírról olvassa a kérdéseit, de hát én is csupa kérdés vagyok, honnan volnának válaszaim? Ma berekesztem a naplómat. Nem tudom megmenteni magam. Isten könyörüljön szerencsétlen lelkemen! De azért megpróbálok lelket verni csüggeteg zárkatársaimba: — Uraim, gondolják csak meg: ha sikerülne itt létrehoznunk egy negatív gravitációjú teret, az egész börtön fölemelkedne, magyarán jólesne az űrbe...” Vörös fogoly 25
