Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 3. szám - Sarusi Mihály: Körmendi, otthon; Elment jó pajtásod, Lajos

Lajosunk. Élt volna még, ha hagyják. Kicsodák, na, kicsodák. Besúgói? T., az S., ki írónak mutatta magát. F., a rádiós (T.), ki amúgy igen jól ellenne. Az a valaki, aki a karcagi és szolnoki értelmiség-elhárítás beépített embere volt a hetvenes-nyolcvanas években, akit a minap kilső-szolnokszéki demokráciánk székvárosában magos kitüntetés ért: T. I., a „jóbarát”! Haha, haha, mondaná - ha mondhatná - Körmöndi egy-komája, Kurta Miska (Zarándvármegyéből). Nem, nem ők! Csak az élet. Élt jó 58 évet. Jó volt, Lajos. Bármily nehéz. Jó voltál. A legjobb. (Nekünk.) Ott fog nyugodni, ahová vágyott. A Berekben. Valamikor valaminek csak sikerülnie kell! Legvégülis. Az a puha, áldott, nagykún anyaföld a bereki tavak partján. Nem egészen így gondolta. Szellemi és kétkezi fogdmegek? Bántották eleget az irodalom perzekútorai is! Hogy tették volna a helyére, közölték, támogatták, segítették volna?! O, nem; egy, kettő ha. Húszegynéhány könyvéből csak pár jelent meg nagy pesti kiadó­nál, a többi kis helyi - jelentéktelen küllemű - (a könyvesboltokban észrevéde- nül szerény, szegényes!), leginkább karcagi kiadvány. Kalapozhatott eleget, hogy legalább így megjelenhessenek. Legjobb munkája, a Telefax pár száz pél­dányban látott napvilágot, s már úgy unta a kuncsorgást, hogy barátainak sem küldött belőle - ha valaki arra járt és még épp észrevett egy szabad példányt az íróasztalán, megkaphatta! De hogy valaki hírét vitte volna... Akadt, aki a köny­vét fűnek-fának ajánlgatta, mígnem második - pesti - kiadás lett belőle. Más eszperantóra, megint más lengyelre fordította, persze egy fillér állami - erre va­ló! - hozzájárulás nélkül! A ’99-es frankfurti magyar könyvvásárra úgy kerültek ki az általa kiadott könyvek - köztük a magáéi -, hogy addig ügyeskedett, míg­nem az egyik jelenlévő kis kiadó a polcára tette őket. De hogy a hivatalos listán szerepeljenek a munkái, hogy jutott volna az urak s hölgyek eszébe?! Azt mondta, fulladni azután kezdett, hogy ’94-ben kenyér nélkül maradt a két iskolás gyermekével. Azután jött az asztma. Megkapaszkodott, csak azért is megmutatta. Persze kiábrándult a „jobboldali”, „nemzeti”, „konzervatív”, „keresztény-keresztyén” - stb. - oldalból is, mert láthatta: míg amazokat, ha bajba jutnak, az eszmetársak szervezetten segítik, őt - a magunk fajtát - a mieink veszni hagyják. 2004 elején azért háborodott föl - majd szétvetette az indulat mert a nemzeti oldal egyik vezető szellemi műhelyének (nyilván nemzeti, keresztény, konzervatív, polgári, jobboldali) szerkesztői kiszerkesz­tették. Félretették - pontosabban kiselejtezték - a munkáját. 90

Next

/
Thumbnails
Contents