Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 3. szám - Sarusi Mihály: Körmendi, otthon; Elment jó pajtásod, Lajos

Körmendi Lajos és Sarusi Mihály

hete. A kezeléssel jár. Hogyne. Lajos fullad, alig tud beszélni, megfullasztja a baj. Boldog, boldogabb, szabadabb, magyarabb, jobb új esztendőt... Természetesen. Meg hogy gyógyulj... Különösen. Szedi szaporán beszéd közben a levegőt. Korábban csak az asztma kínozza, most még ez. Januárban lesz az újabb kezelés, akkor fogják átvilágítani, lássák, mire jutottak vele, ért-e valamit - persze hogy! - a májának, meg a tüdejének a sok-sok méreg. Mísenyka, írja utoljára, mert hogy tekegyelmedet így emlegettek volna - ha hagyod magad - a Moszkva-parti leányok. Játék, utoljára. Kár. Meddig elélcelődnél Vele! Aki mindig értett, sosem hallott félre. Akire érdemes volt figyelni. Akinek te is értetted minden rezdülését.

Lajos.

Lajzsan.

Lajhardzsan.

Lali.

Öreg Lali.

Laji.

Kardszag, Kardszag-berek, Berek-feredője, Berek álma. Hogy odamenne! Odatelepedne! Naponta szívja magába azt a finom gőzös, párás, harmatos, gyógyerejű, orvosifű szagú, balzsamos bereki hévíz-lehelletet! A megszerzett üres faluszéli telket beépíteni, ott élni, naponta megmártózni, orrodat a víztükör fölött tartva belélegezni ezt az Eletet! Berekbe, ahol az évközbeni ezer, nyári tízezer ember közt pihegve úgy elvan. Lazán, szabadon. Kedvire. Bátran. Lesni, mit lesni adatott még valameddig. írni, mit lehet.

2005: újév napja! Neki az utolsó. Nekünk meg. Ki tudja.

89