Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 3. szám - Bognár Bulcsu: Népi szociográfia és társadalomtudomány; Erdei Futóhomokjának társadalomszemléletéről
alföldi tanyás mezővárosokhoz. Minél több az egyezés ezzel a típussal, annál pozitívabb tartalmúként jelenik meg a terület Erdei jellemzésében; és minél kevésbé mutat hasonlóságot a mezővárosok társadalomfejlődésével, annál vit- riolosabb a szerző bírálata. Valódi értéktételezését jól demonstrálja a Kiskunság társadalmáról írottak. Erdei a társadalmasulás itteni formáit sok tekintetben polgárosodottabbnak, előbbre mutatónak értékeli, mint akár Pestvidék vagy Bácska magas fejlettségű területeit. Pestvidék (Ráckeve, Gyömrő, Gödöllő, Cegléd) „nyugati típusú agrikultúrája” kisbirtokrendszerével, belterjes kisüzemeivel, specializált termelésével, polgárosult parasztjaival pedig polgá- rosodottság tekintetében éppúgy versenyképes a mezővárosi területekkel, mint Bácska német parasztgazdáinak a gazdaságai. Eddigi fejtegetéseink rámutattak arra, hogy Erdei a Futóhomok ban nem képes tárgyszerűen értékelni a két háború közötti magyar társadalomfejlődés különböző irányait. Erdei elemzése nem az egymással konkurens polgárosodási utak bemutatására törekszik, hanem ebben a munkában az általa egyedül kívánatos társadalomfejlődési forma, a mezővárosi társadalmasulás mellett igyekszik érvelni.20 A továbbiakban arra szeretnék rávilágítani, hogy milyen okokkal magyarázható Erdei sajátos értékelése. Erdeinek a tanyás mezővárosi fejlődés melletti állásfoglalása azzal hozható összefüggésbe, hogy ebben a társadalom- fejlődési formában nem csupán egy lehetséges polgárosodási mintát talált, hanem felfogása szerint az itteni társadalmasulás a magyarság lényegét fejezi ki. Ez az álláspont fogalmazódik meg akkor, amikor a mezővárosi fejlődés kialakulásának feltételeit veszi sorra. Erdei úgy gondolja, hogy a kettős szállásrendszeren alapuló városszerkezet nem magyarázható gazdasági, társadalmi okokkal: „itt nem elegendő magyarázat a történeti és gazdasági tényezők feltárása, az eredendő ok a magyar etnikum.”21 A tanyaelv tehát a szerző megközelítése szerint egyértelműen összefügg az etnikai tényezőkkel,22 és ebben számára a magyarság lényege jelenik meg.23 Ezt a tanyaelvet azonban Erdei csak az alföldi mezővárosok paraszti közösségében fedezi fel. A tanyaelvnek a magyarsággal való azonosítása teszi aztán kizárólagossá számára a tanyás mezővárosi fejlődést. Hiszen ebből a nézőpontból minden ettől eltérő társadalomfejlődés valójában a magyarság autentikus létét veszélyezteti; a dunántúli, nyugati minták alapján polgárosodó magyar parasztközösségek éppúgy, mint a németség, vagy a magyar etnikumú katolikusok társadalmasulása. Erdei nagyfokú etnocentrizmusáról tanúskodó felfogás folyománya lesz az is, hogy az alföldi, mezővárosi protestáns közösségeken kívül mindegyik társadalmi csoport nem csak polgárosodásában jelent nemkívánatos megoldást, hanem ez az értelmezési keret saját közösségén kívül eső csoportok magyarságát is megkérdőjelezi. Hiszen a dunántúli paraszti társadalmasulás Erdei ítélete szerint egy indokolatlan mintakövetés eredményeképpen jött létre, amelyben a „felhígult” magyarság nem saját autentikus létének megfelelő társadalmi formákat választott, hanem behódolva a németség hatásának, magától idegen formákat tett a magáévá. A mezővárosok tanyasi termelési rendszerében sikeresen tevékenykedő katolikusok pedig Erdei számára szintén nem rendelkezhetnek a magyarság lényegét jelentő tanyaelvvel, hiszen esetükben a tanyákat „nem történelmi előzmények formálták olyanná, hanem a tanyaelv egyszerű 81
