Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 2. szám - Géczi János: A rómaiak rózsái - Venus (Részlet egy Monográfiából)
és epigrammaköltészet Venust pajkos, sikamlós történetek szereplőjeként vagy az ilyen tárgyú alkotásokban hivatkozhatónak mutatják. Venus elveszti istennői fenségét. Venus az írott források és a képi ábrázolások szerint mindvégig megtartja - az akár kíméletlen - szerelmi vággyal kapcsolatos szerepét, s népszerűségét is ez a vonása indokolja. Apja az ég harmatot permetező istene, Caelus. Venus - elődjéhez hasonlóan - Ciprus közelében született, egy gyöngykagylóban, nevelői az évszakokat, az időt és törvényt is megszemélyesítő, lányokként ábrázolt Hórák. Ok azok, akik az istenek elé vezetik a felneveltet, derekára kötött titokzatos övvel, fején a koszorúba kötött mirtusszal és rózsákkal. Venust a Hórákhoz hasonló triász, az ünnepi öröm, a báj és a szépség Gráciái viszik fehér galambok húzta szekéren s mutatják be Jupiternek. A Gráciák szüleiről a különböző források másképpen számolnak be: atyjuk hol Zeusz, néha Heliosz, olykor Dionüszosz, anyjuk pedig Eurünomé Ókeánisz, esetleg Aphrodité. Venus istennő, bár számos isteni kérője akad, Vulcanus felesége lesz, s leköltözik a sötétbe, a föld alá. Phoebus-Apolló és Mars egyként vetélkedik Venusért, de Mars, a nyers erő és a harc istene lesz az istennő szeretője: gyermekük a szárnyas Cupido, azaz Erósz, akit általában gyermekként ábrázolnak - s aki a szerelem nyilait lövi szerte. Mars és Venus szerelmi kapcsolata azonban lelepleződik, Vulcanus láncból font hálóval fogja el a vétkezőket s megszégyeníti őket. A görög hagyomány szerint Venus szerelmi kapcsolatba került Dionüszosszal is, közös gyermekük az ugyancsak termékenységisten Priaposz, akinek kultusza Rómába - nem görög közvetítéssel - az időszámítás előtti századokban került, közvetlenül Kis- Ázsiából. Priaposzt a testi szerelem és a kertek isteneként tisztelték. Venus Adónisz királyfiba, a szenvedélyes vadászba is beleszeretett, emiatt Mars elpusztítja: vaddisznó alakjában támadja meg s vérét veszi. Venus ambivalens természetére utalnak az egymástól oly különböző jellemű páralakjai, Vulcanus, Mars, Adónisz. E mitikus férfialakok fertilitással kapcsolatos vonásai azonban egymáshoz hasonlóak. Venus élettörténetének számos epizódját megörökítették, s ezek többnyire nem íűzhetők egyetlen szálra. A források szerint azonban a neki szentelt élőlények, a mirtusz, az alma, a mák, a hárs, a galamb, a delfin, a fecske mellett igen gyakori a rózsa. Tibullus Venusra nem a termékenység, hanem az emberi szerelem istennőjeként hivatkozott I. könyve 3. elégiájában. Venust nem a boldog és beteljesedő élet irányítójának találjuk, hanem annak, aki a panaszkodó költőt a világból átvezeti Elysiumba, ahol az Amor nyilaitól megsebzett elhullottak élnek. A római elégia művelői gyakran építettek arra a belső ellentmondásra, amit a szomorú szerelem jelent. 86 „S engem, örök, megadó hívét a szelíd Szerelemnek, nagy Venus Elysium lágy mezejére vezet, ének szól, kartánc folyik ott, és szerte csapongva
