Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 2. szám - Géczi János: A rómaiak rózsái - Venus (Részlet egy Monográfiából)

méztorkú madarak zengik arany dalukat; megterem ott a fahéj vadon, orgona nyílik, a dús fold illatozó rózsát hint szanaszét kegyesen, s bájos lányokkal mulatoznak a réten az ijjak,

szüntelenül viadalt szít csapatukban Amor; ott van mind a szerelmes, akit kora vég ragadott el, zöld mirtuszkoszorú díszíti szép fejüket. ”

A mirtusztól a rózsáig, a lobbanékony szerelmi vágyakozástól Ámorig minden toposz felsorakozott e melankolikus versben; az istennőt azonban nem a római népnek irányt mutató, anyaistennőként látjuk. A közösségi rendeltetés helyett a költő magánéletében jutott végzetes szerephez: e gyászdal ugyan szubjektív, de komolyságában nincs okunk kételkedni. Az az elbeszélő jellegű, tragikus hangulatú vers, ami a római szerelmi elégia, hűen tükrözi a görögökétől eltérő szerelemértelmezést. Nemcsak arról van szó, hogy a költő a mitológiai szerelmi szituáció helyett a saját, feldúlt érzelmet hangsúlyozza, hanem a vágy és a belőle fakadó védtelenség között kialakult, feloldhatatlan, halálba vivő feszültségről is.

A szerelem Catullus számára is végtelen, de férfiasán elviselt szenvedést jelentett. Tibullus 1.3. elégiájának Deliája - e szeretett nő nem feleség, hanem önnön törvényei szerint élő, a hitvesi kötöttségeket nem vállaló, gyötrő szerető - sem nyújtott mást. Mégis, Tibullus a személyes élet eseményeinek értékét hangsúlyozta, s valamiféle idill elérhetőségében hitt, amelyben a béke s a szerelem a legvonzóbb érték („Az, ki szeret, szent és sérthetlen; járhat akárhol, / senkisem ás cselből vermet a lába elé”). Tibullus moralizáló munkáiban Venust és Cupidót (Ámort) gyönyört és fájdalmat egyszerre adó isteneknek írta le. Mellettük Bacchus s a falusiaknak fontos más istenek dicséretéről sem mondott le. A pantheon alakjainak áttematizálásával a köznép ezen istenekhez fűződő elképzeléseiről is felvilágosítást nyújt.

„Újra virágkoszorú, rózsa borítsa meginti”- szólította fel Ovidius április elsejével Mars párja, Venus tiszteletére a római asszonyokat és lányokat a Fasti Himnusz Venusra részletében. A borkóstolás ünnepén, április 23-án (a Vinali- án) a prostituáltakat biztatta istennőjükhöz való fordulásra:

„Hozzatok úrnőnknek mirtuszt ésjószagú zsázsát s káka közé befont rozsavirág-koszorút”

Venus tiszteletét minden rómaitól elvárják: népszerűségét a számára épített templomok s a magánéletben szerephez jutó vázák képei, falfestmények, domborművek és szobormásolatok is bizonyítják. Ismeretlen - talán az i. sz. 4. században élt — szerző munkája a Venus virrasztása. A vers Venus legismertebb történetét és alakjának jegyeit foglalta össze: a dússá váló természetet, a galambot, a virágnyílást. Az istennő születése okául az égből a tengerre hulló megtermékenyítő esőt nevezi meg; az ehhez hasonló vélekedések indokolták, hogy a rózsán található hajnali harmatot a megtermékenyülés jegyeként lássák.

87