Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 2. szám - Géczi János: A rómaiak rózsái - Venus (Részlet egy Monográfiából)
G É C Z I | Á N 0 S A rómaiak rózsái - Venus (RÉSZLET EGY MONOGRÁFIÁBÓL) A görög és római vallás istentörténeteit egy olyan szüntelenül változó folyamat részeiként olvashatjuk, amelynek fragmentumait a közösség mellett az egyéni elképzelések is alakították. A vallási képzetek között kitüntetett szerepet kaptak a korai vallási formákra és a mitikus világképre egyaránt jellemző, az antropomorfizáció jegyét viselő termékenység - s áttételesebb formákban az isteni, illetve az emberi szaporodás - és szerelem-értelmezések. Az ember alakú istenekkel magyarázatra és szabályozásra talált a természet s benne meglelte helyét az ember is. A termékenység-istenségek között vannak, akik a fertilitás, azaz a termékenység által megjeleníthető halhatatlanság kifejezői. Ezek az istenek az ember növényi táplálkozáson alapuló gazdálkodásnak megfelelően a növényi életre jellemző tulajdonságok számosát magukon viselik. Az istenek funkció szerinti elkülönülésében Aphroditét/Venust az ősi, mindent uralni kész nemzőerőhöz s az érzelmekkel átszőtt szerelemhez, Dionü- szoszt/Bacchust pedig az ésszerűség és ésszerűtlenség alól egyként fölszabadító életélvezethez kapcsolták. A biológikummal összefonódott mámort megjelenítő képzetek, szertartások és egyénileg változó rítusok övezték. A sorsszerűség, amelyet az istenszemélyek sugároztak, elégnek mutatkozott ahhoz, hogy papi rend nélkül is elfogadják a közösségek tagjai. Ez ahhoz is hozzájárult, hogy a pantheon tagjaihoz kapcsolt jelképek változatos módon alakuljanak, a jelképelemek sokféle módon összekapcsolódjanak. Aphrodité és Dionü- szosz alakja a természetnek - és saját testének - kiszolgáltatott ember kötöttségektől lecsupaszított szaporodását magyarázta. Jóvoltukból, nemzedékek során átörökítődve az értelmezés kerete is meghatározott maradt. Az aphrodi- téi/venusi-dionüszoszi/bacchusi (s a perszephonéi, múzsái stb.) rózsa mindenkor - egyrészről - az elementáris szaporodásjegyet, másrészről pedig az ehhez a fajfenntartó funkcióhoz kapcsolódó érzelmi, érdek- és pszichológiai állapotokat is jelentette. A görög és a római kultúra több évszázadon keresztül tartó egymásra hatásának természetes következményeit a két mitológiai rendszer nagyfokú hasonlóságában éppúgy megtaláljuk, miként az állam szerveződésében avagy a mindennapi élet apró-cseprő mozzanataiban. A rómaiak istenasszonya mítoszi legendáiban azonosság mutatkozik a görögök Aphrodité-történeteivel, s a hozzá tartozó mellékalakok sem estek át nagyobb mértékű változásokon. E legendákban megtalálható rózsák a fiatal szépség, a mindent elsöprő vágy és a kitörő öröm, az öntörvényű szexualitás kifejező virágai. A rózsa az a virágok közül, amely leginkább Venusé, s a rómaiak hitték, hogy az istennő születésével együtt keletkezett. 84
