Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 2. szám - Balogh Robert: Megaláz, felemel - az írók etetése szigorúan tilos!
ter, vagy ahelyett, hogy további cikket írjak az eső miatt elmaradt szőttes- és cserépvásár illetve néptánc-találkozóról: „Esőszőttes, tócsatánc” címmel, inkább felmondtam. Elszegődtem „külsősnek” a Magyar Rádió Pécsi Körzeti stúdiójába, s azzal foglalkozhattam, amihez legalább értek. Kisebb megszakítással hat esztendőt töltöttem el ott, illetve bő három évig a Magyar Rádió Művészeti Főszerkesztőségének adtam riportokat, jegyzeteket. Emellett egy kereskedelmi rádió részére készítettem kétperces vicces-aktuális jegyzeteket, valamint a városi televízióban is dolgoztam, apró színházkritikákat és riportokat készíthettem. Közös jellemzője mindhárom médiumnak, hogyha a legapróbb anyagi megszorításokra van szükség, azt a külsősökkel kezdik, s azon belül is a kultúrából szórják ki, akit ki lehet. Mert a kultúra jelen pillanatban nem fontos, elhanyagolható. Fontosabb a politika, a közlekedés, a bulvárhírek, az időjárás, a játék, az apróhirdetés és a keresztrejtvény. Vegyük például a Magyar Rádió Pécsi szerkesztőségét, kezdetben, hat éve heti három-négy riportot készíthettem - kiállítás-megnyitók, színház-, könyv-, és folyóirat-bemutatók, emellett fél órás összeállításokat, portrékat, mélyinterjúkat, mondhatni paradicsomi állapot volt, majdnem minden harmadik anyagom az archívumba került, de ebből három éve heti két jegyzet maradt, azt is csak egy szerkesztő ragaszkodásának köszönhetem, és a közelmúltban anyagi okokra hivatkozva ez is megszűnt (elküldték az összes külsőst). Ezzel úgy érzem, nagyjából befejeződött pályafutásom a médiában, nem tudok elég sok lábon állni ahhoz, hogy irodalmi tevékenységem finanszírozni tudjam. A megalázó nem az, hogy a fizetség hat év elmúltával nemhogy nőtt volna, hanem a média kulturális területein a negyedére csökkent, az sem megalázó, hogy a kirúgás tényét a portás közli általában. Az a megalázó, ahogy mindez reakció nélkül zajlik le, megszűnnek műsorok, nem készülnek el riportok... Mit jelent a közszolgálat televízióban, rádióban? Zenét kell sugározni, bugyuta filmeket és híreket mondani? Nem mondom, hogy csak a kortárs művészet rögzítése az elsődleges feladat, de elkallódnak dolgok. Fontos dolgok. Kérdés, milyen szempontból fontosak, és kinek? Például: mennyit érne ma egy ötperces József Attila riport? (A közszolgálati rádióban számlával öt-hatezer forintot üzemének érte.) Mennyit fog érni ötven év múlva mondjuk egy Zalán Tibor interjú? Ki tud erre választ adni? 2004. október 8-án a közszolgálati rádió három csatornáján a 72 órás adásidőből kb. 3 és fél óra foglalkozik szépirodalommal (hangjáték, riport-, portréműsor), illetve egy-egy riport, ajánló feltűnhet még két magazinműsorban, de nem ez a jellemző. A Magyar Televízió 1-es, 2-es csatornáján és a Duna televízióban összesen két vers hangzott el, egy délben, egy éjfél után 55 perccel. Egyetlen klasszikus családregény feldolgozása volt látható és talán egyeden olyan ülm, amely a művész jelzőt megérdemli. A körülbelül 65 óra adásidőből mindössze ennyi. Ha a rádió és tévé adásidejét összeadjuk, akkor kb. 140 órából 6 óra jut irodalomra. Klasszikus zenére a Bartók rádió léte miatt és a Kossuth rádióval együtt kb. 24 óra, illetve képzőművészetről egy beszélgetős két órás műsort találtam, éjfél után. Tehát azt mégsem mondhatni, hogy nem foglalkoznak művészettel, de ha az adásidőkhöz még a bulvármédiát is bozzáillesz- tem, akkor az arány a pár százalékosról az egy százalék alá csökken. Ma, ami nem jelenik meg a médiában, az a tömegek számára nem létezik a valóságban. 79
