Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 2. szám - Tóth Éva: Az élet mint szappanopera

damaszt asztalkendővel megfogott velőscsont hozzáértéssel és érzéssel, virtuóz módon kiütött ínyencfalatja. Az sem baj, hogy nem ürítenek - ez a regényekben sem szokásos, képi megjelenítése pedig talán csak Pasolini Salb - Utolsó napok Szodomában című filmjében fordul elő.

Az élet utánozza az irodalmat, mondta száz évvel ezelőtt egy francia író, akinek a neve nem jut eszembe. Manapság inkább a televíziót utánozza, hélas. Hiszen nem folytatásokban nyerünk-e betekintést felebarátaink életébe, mint Le- sage Sánta ördögének főhőse, amikor Asmodée felemelgette ámuló szemei előtt a madridi háztetőket? S természetesen ők is a mienkébe. A kozmetikusnak, akihez évtizedek óta járok havonta egyszer, időközben felnőtt fia, lánya, diplomát, sőt kandidátusi fokozatot szerzett az egyik, jólmenő kertészeti üzemet alapított a másik, mindkettő elvált majd újraházasodott, felnőtt a négy unoka is, és az arcmasszázs alatt már a dédunokák fejlődéséről is értesülök, s persze, én is beszámolok életem folyásáról, legalábbis nagy vonalakban; munkáról, a szűkebb és tágabb családról, utazásokról, betegségekről, de időnként véleményt cserélünk könyvekről, színházról, tévéről is. Hasonlóképpen, legfeljebb különböző gyakorisággal és az elvonatkoztatás különböző szintjein, de ugyanez játszódik le a fodrász, a pedikűrös, a bejárónő, de még a távolabb lakó barátok, ismerősök, rokonok esetében is, vagy például az érettségi találkozókon.

Ferdinandy György már említett esszéjében azzal riogat bennünket, hogy „A szappanopera lesz a mi nagyrealizmusunk”. Félő, hogy a jövő legnagyobb volumenű műfaja - hogy a fogyasztói társadalomhoz adekvát képzavarral éljek - nem a szappanopera, hanem az akciófilm, a thriller, sőt a horror, a félműve- letlenséget terjesztő fantasy, a pornó, a valóságshow lesz, de lehet, hogy már most is így van.

77