Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 2. szám - Sarusi Mihály: Jó, hogy benéztél (Lajtabánsági állatmesék)

felségterületére idegen tette a lábát. Dicsérte is utóbb az ügyeletes fülest, jó, hogy kiszúrta ezt az elsőre valóban több mint föltűnő alakot, mert tényleg most szállt le a New York-Lajtaszék közvetlen légi járatról! Ilyen humorérzéke volt; már akkor ilyet mondott. Ha persze te követted volna el, kapsz fölfüggesztve másfél év, három napot, ő nem! Neki ilyen jó a kedélye; na, nem mondom, azóta romlott kicsikét. Egy szó, mint száz, hamar dűlőre vitte az eldöntendőket: az első önálló mondata gyanánt megfogalmazott kérdésére adott válaszból kiderült, hogy ityeg a fityeg, hogy ez a hangos idegen éppen hogy idevaló születésű alak, csak a dolog vitte el külszolgálatra a Földgolyó másik felére, de az is csak a szoc. ha­za javára!- Rendben. Mert valóban első szóra elhitte! S már meg is szűnt ellenetek a gyanú. A ve­led iszogató akárki hazánkfia gyanúba keveredése. Úgy azon nyomban, hogy rögvest rákérdezett:- Melyik suliba is jártál? Ki volt az osztályfőnök; hol laktatok; édesanyád? Persze, ismerem. Tudom. Hogyne. A vihar elült, mielőtt kitört volna.- Emlékszel, amikor az oroszokat kizavartuk?!...- kezdi újra 2003-ban az új főnök. O, a szovjeteket; már tegezi is őket. Nem mi zavartuk, mentek maguktól.- Jó, nem azért mondom. De tudod, amikor az erdélyi tüntetésen. Hogy vág az esze, micsoda emlékezete van! Épp olyan sunyi, mint elődje, az a másfél, két évtizeddel ezelőtti Balkezes-beli - füles - bandagazda. Amikor sikerül előlük meglépned - mert tartóztatnának, beszélgessetek még, minek sietni, maradj még, mit iszol? -, megrázod magad. 2003? 1978? 1984? Avagy mégsem? Ja, ja, ’84. Balkezes, jobb kézről. Jobbkezes, bal felől. Már ha kimégy belőle, elindulsz abba az irányba, amelyet megszakítva léptél be ide, s visszanézel, megfordulsz? Akkor már a másik kezed irányában leled a csapszék-bejáratot. Bal-bal, bül-bül. Jobb - mért lenne jobb. Mi nem történt a közbeeső időben?! Mi nem: Lajtánk martján, a mélyben. Ismeritek? - kérdezted, mielőbb búcsúzni fogtatok volna, s rágyújtottál a kuruc dalra: Becs várában rí a tokos, jaj! Bécs várában könnyen éri baj. Bús a tokos, mert a Lajtán hetek óta Athallik a Kossuth-nóta! Csóválhatta a fejét az új Főnök, ez sem javult meg. - Hallod, ez soha. Való, bosszantani akartad őket.

Next

/
Thumbnails
Contents