Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 10-11. szám - Fehér Béla: Egyenes Kecske (befejező rész)
meg néztem a gumikesztyűket, a két rózsaszínű pillangót, hol felröppentek, hol leszálltak apucikám vállára. Váratlanul Koncsa mamuska jelent meg a konyhaajtóban, agymosott szaténpongyolát és kínai strandpapucsot viselt, félretolta Pogácsás Lajost, gyanakodva körülnézett, és ezt mondta: tessék, már megint veszekedtek, ezzel akartok a sírba vinni, hogy több hely legyen a szobában! Amikor látta, hogy senki nem veszekszik, ezt kérdezte: hozott ma valaki újságot? A tanci rákiabált: mit akar anyuka azzal a rohadt újsággal, amikor nem is lát? Koncsa mamuska erre ezt mondta: szegény édesapám, isten nyugosztalja, három lapot járatott, minden áldott nap kerek egy óra hosszáig olvasta őket az ebédlőben, amikor befejezte, levette a szemüvegét, kacsintott, és azt mondta, hogy zsidóság és gojság, öröme az ojság. A tanci legyintett, megtörölte a kisírt szemét, és folytatta a mosogatást. Szipogva ezt mondta: nincs semmi baj, anyuka, tessék szépen visszafeküdni, és hallgassa a rádiót, az legalább nem rontja a szemét. Koncsa mamuska, elcsoszogott, húzta maga után a csendet, mintha a bokájára lenne kötözve, aztán hallottuk, hogy szöszmötöl a rádióval, lehalkítja, felerősíti. A rádió éppen ezt mondta: jó éjszakát, gyerekek! Andrea tanéinak halvány sejtelme sem volt arról, hogy az a pénz már nincs meg, amit az eladott rákospalotai lakásért kapott, ugyanis Pogácsás Lajos titokban kivette a takarékból, és Hajnalkának adta. Apucikám azt mondta, hogy csoda történt, mert előre megálmodta az egészet, látta magát gyerekként, kosárba vitte az ebédet az aratóknak, gatyarohasztó meleg volt, izzott a forró homok a lába alatt, aztán amikor letette a kosarat, és felhajtotta a konyharuhát, a kiéhezett aratók ötezresekből összekötegelve, négymillió forintot találtak a kosárban. Apucikám ezt mondta: érdekes, mert kenyér az volt a sok lovetta mellett, de se szalonna, se kolbász. Erre köss nyakkendőt! Pogácsás Lajos megértette az üzenetet. Másnap reggel fogta a bevásárlókosarat, sorban állt az OTP-ben, kiváltotta a takarékot, és vitte a pénzt a lányának. Mandula még ágyban volt, a mennyezetet bűvölte, közben heréit hangon énekelt, Hajnalka pedig bundás kenyeret sütött a konyhában. Amikor Pogácsás Lajos a zsírszagon áthatolva Hajnalka kezébe adta a kosarat, ezt mondta: itt van négymillió kemény magyar forint, kislányom, rakjatok belőle fészket magatoknak, ha elég ügyesek vagytok, még egy használt járgány is kijön belőle! Hajnalka elsápadt, és ezt kérdezte: úristen, az apu kirámolt egy bankot? Ez két nappal azelőtt történt, hogy Pogácsás Lajos elhelyezkedett a tüdőszűrő állomáson, de csak azon az estén vallotta be a sikkasztást .Andreának, amikor úgy döntött, hogy kilép. Ezt mondta: Andikám, tedd a szívedre a kezed, a lányom megérdemli, hogy' saját otthona legy'en, de ha szerinted nem érdemli meg, akkor taxit hívok, menj oda hozzá, és mondd a szemébe! A tanci először azt hitte, hogy apucikám tréfál, aztán amikor Pogácsás Lajos megmutatta neki a takarékkönyvet, tessék, nézd meg, ötszáz forint maradt rajta, akkor rosszul lett, a klotyóra rohant, zengett a lakás, szárazon öklendezett, teljesen 143