Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 10-11. szám - Fehér Béla: Egyenes Kecske (befejező rész)
Felkönyöklök a bölénybőrömön, és ezt kérdezem: állj meg, haver, nem értek semmit, ki az az Egyenes Kecske? Lebeny talpra ugrik, karba teszi a kezét, tekintete a távolban. Ezt kérdezi: hülye vagy, babszeg, már a nevedre se emlékszel? Pogácsás Lajos zokszó nélkül húzott le másfél hónapot a tüdőszűrő állomáson, de a negyvenötödik nap estéjén azzal érkezett haza, hogy konyec, vége, befejezte, tőle a magas isten is tébécés lehet, véres turhákat eregethet az apostolok lába elé, őt nem érdekli, az idézésekkel pedig bárki nyugodtan kitörölheti a valagát, ő akkor se lesz tovább írnok. Ültem a konyhaasztalnál, és piros lábaskából kanalaztam a hagymás zsírral meghintett sárgaborsó-főzeléket, amit Koncsa mamuska hagyott délről, persze a fasírtot mind megzabálta. A tanci rózsaszínű gumikesztyűben mosogatott, ringatta a testét, dúdolt, mert a rádiót hallgatta, messze még a hajnal, három óra húsz, elkerül az álom, az ágyam visszahúz, Pogácsás Lajos átöltözött, felvette az ÉPÍTŐK SE feliratú sárga atlétatrikóját, és egy üveg kőbányaival a kezében lehorgonyzóit a konyaajtóban. Közölte velünk, hogy neki már hetek óta semmi kedve nem volt bemenni a tüdőszűrőbe, de a megélhetés lebegett a szeme előtt, csakis így tudta megsokszorozni az akaraterejét. Ezt mondta: hiába sikálom le magam, még most is hányásszagom van, a franc tudja miért, de a sok szőrös, faggyús bőr izzadmánya valahogy hányásszagban adódik össze, az embernek a szeme kifolyik tőle, ráadásul nem lehet szellőztetni, mert a kartonos szekrényt az ablak elé tették le a nagyokosok, na, mindegy, ezt még akár meg is lehetne szokni, de képzeld, Andikám, ma visszajött a függöny mögül egy vénasszony, hogy bocsánat drága főorvos úr, otthagytam a személyimet az asztalon, akkor látom, hogy már le van vetkőzve, a csöcsei a köldökéig lógnak, és éppen úgy néznek ki, mint két megszáradt kilós kenyér, komolyan mondom, nem hittem a szememnek, olyan gombok voltak rajta, mint egy pezsgős dugó, elképzeltem, ha megcsavarom, felhabzanak a csöcsei annak a vén bregyónak, hát, Andikám, én akkor megfogadtam, hogy inkább minden nap éhen halok, de otthagyom a francba az egészet. A tanci erre egy csepegő tányérral a kezében ezt mondta: szedd össze magadat, Lalikám, finnyás vagy, mint minden férfi! Apucikám ezt kérdezte: ez most hogy jön ide? A tanci ezt mondta: úgy jön, hogy másnak állása sincs, te meg kényeskedsz, játszod az agyadat! Pogácsás Lajos felém fordult: a száját mindenki tudja járatni, az nem nagy tudomány, de látta volna azt a csöcsöt! A tanci megfordult, akkor láttuk, hogy remeg az álla, a sírás fojtogatja. Ezt mondta: kit érdekel most az a csöcs, amikor nekem sincs állásom! Pogácsás Lajos megitta a sör felét, aztán ezt kérdezte: lapátra tettek, gyöngyvirágom? Lapátra bizony, kirúgtak az aljas szemetek, mert felvettek délutánra egy napközist, aki délelőtt tanítani is hajlandó, ráadásul matematika-fizika szakos, és most azt hiszik, hogy megütötték a főnyereményt, mert az a szemétláda elvégzi a piszkos munkát, ráadásul hajlandó egy fizetésért két állást betölteni! Apucikám letette elém az üveget, és ezt mondta: idd meg, Jani, nekem már elmúlt a szomjúságom! A tanci elzárta a vízcsapot, és Ludwig Pogácsás nyakába vetette magát, ordítva zokogott, könnyektől ázott apucikám atlétatrikója, én 142
