Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 10-11. szám - Fehér Béla: Egyenes Kecske (befejező rész)
mit evett, csak keserű ízt érzett. Arra kérte Tatai dokit, hogy emelje fel a fizetését, mert legalább addig keressen jobban, amíg életben van. Tatai doki megvizsgálta, aztán elküldte a tüdőgyógyászhoz. Ezt mondta: nem tetszik nekem a maga mellkasa, nézessük meg, de aztán ne fecsegjen, fiacskám, ne fecsegjen, mert bárhol szúrják meg, ipari titok szivárog magából! Végül Mandula kezébe nyomta a reprodukciót, ami a kifordult szemű Szent Erzsébetet és az éhező bélpoklost ábrázolta. Ezt mondta: cégünk búcsúajándéka. Lebenyék ezúttal egy HIBAELHÁRÍTÁS feliratú Toyota kisbusszal érkeztek. Tepertő bent maradt a kocsiban, Mudrás a járdán állva figyelt, Faköp a lépcsőházban őrködött, Lebeny pedig Hófehérkével, a hörgő pitbullal a póráz végén, becsengetett Hajnalkáék albérletébe. Amikor belépett, ezt mondta: lábakra vigyázni, Hófehérke nem ismer tréfát! Hajnalka rettegett a kutyától, nekilapult az előszobafogasnak, de amikor Mandula kicsoszogott az ajtóhoz, Hófehérke lefeküdt a szőnyegre, és a nyelvét a szőnyegre lógatta. Mandula beteg hangon ezt mondta: hiába, a transzcendentális sugarak az állatokat is takarékra teszik. Lebeny a kutya mellé guggolt, a kézfejét a szájába dugta, és ezt mondta: egy dúsgazdag ügyvédtől kaptam ajándékba. Hajnalka arcán mosoly futott át, szeméből hála áradt. Ezt mondta: fogadni mernék, hogy az irodája már füst és hamu. Erre Lebeny kacsintott: csak semmi füst, és semmi hamu, ellenben egy másik ügyvédnél tényleg baj történt. Bumm, bumm? Lebeny bólogatott: még most is hullanak az égből a tanúvallomások! • Olajos tüdőgyógyász a magánrendelőjében fogadta Mandulát. Hajnalka és Lebeny kísérték fel az első emeletre, aztán a társalgóban várakoztak, a barokk utánzatú ülőgarnitúrán. Hajnalka aggódott: remélem nincs komolyabb baja ennek a szegény hülyének! Lebeny az ajtókilincshez kötözte Hófehérkét, aztán rádobta magát a kanapéra, a lánctalpas bakancsait felrakta a párnázott karfára, és ezt mondta: a hetedik napon én is megpihenek, Zsan kérem, csak rendkívüli esetben zavarjanak! Hajnalka kinyitotta a kézitáskáját, vizsgálgatta az arcát a zsebtükrében, közben ezt mondta: mesélte a Jani, hogy megtaláltad a számításodat, ennek tényleg örülök. Lebeny ezt válaszolta: de azt biztosan nem mondta, hogy annyi a dolgom, hogy sokszor aludni sincs időm! Jaj, drágaságom, mindjárt megsajnállak, te legalább összegereblyézel valami kis tartalékot, bár nekem sikerülne! Gereblyézik a halál, mire gereblyézzek, amikor mindenem megvan! Erre Hajnalka anyáskodva bólogatott: hát, ezt kevesen mondhatják el magukról, de azért biztosan van valami titkos vágyad, én például lakást szeretnék, egy rohadt lyukat, érted, ahol meghúzhatom magam! Lebeny sóhajtva kinyújtózkodott a kanapén, és ezt kérdezte: ismersz engem, I lajni, hát, mikor vágytam én bármire is? Akkor beszéljünk a tablettákról, eszed még őket? Tiszta erőből, de a texezés részemről megszűnt, a turhásoknak való, a nyakit is unom már, az a frankó, ha hullik a fehér hó, érted, Hajni, letelepedtem az örök tél országában! Gondolom, az örök tél viszi a pénzt, mint annak a rendje! A pénzt? Na, a pénzt magasról leszórom, figyelj, Hajni, annyi tablettám maradt, hogy snóblizni szoktunk vele, vagy ha jó kedvem van, ingyen osztom a srácoknak, érted, pedig el is adhatnám. Jobb, hogy abbahagytad, meg131
