Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 10-11. szám - Fehér Béla: Egyenes Kecske (befejező rész)
kor ezt mondtam: Hajnalkának igaza volt, már nekem is az a véleményem, hogy nem kellett volna ezeket ide beengedni. Apucikám erre ezt mondta: mi az, hogy ezeket? Az élettársamról beszélsz, kölyök, ez most a családod! Hajnalka pedig elmehet a francba, elárult engem, beleszórt a saját fészkébe, az ilyen ember nem áll meg eló'ttem! Ezt kérdeztem: és az jól van úgy, hogy idegenek horkolnak a szobában, ahol anyucikám meséket mondott nekünk? Könyörgöm, csak ezt ne, mert mindjárt elsírom magam! Hát én is, apucika, én is, mert még a szájamból is sós könny folyik, amikor az eszelős, vén roncs bolyong a lakásban a telerittyentett bilijével! Az óberkellner bömbölt: ez nem a te dolgod, kisapám, nem tudsz erről semmit, ha megéred, te is leszel öreg, éppen ezért jobb, ha kussolsz, és hálát adsz a kinyomott szemű, vak istenednek, amiért megengedi, hogy minden nap elindítsd azokat a kiszabott keféket abban a kiszabott kocsimosóban! Na jó. Ezt mondtam: ha apucika tudja, hogy mit beszél, akkor megnyugodtam, mert apucika egy boldog ember! Figyelj ide, fiam, ne marakodjunk feleslegesen, ne ejtsünk sebeket, ne zabáljuk egymás húsát, mert árt az egészségnek, fogjunk kezet, és egyezzünk ki abban, hogy a rezsit te állód, a többivel ne törődj, nem fogunk éhen halni! Erre ezt kérdeztem: ezzel most minden el van intézve? Mégis, hogyan tovább? Apucikám a pizsamán keresztül megvakarta a hasát, és ezt mondta: látod, Janikám, azt én is szeretném tudni. Füttyentettem a falovacskámnak, felpattantam rá, és elnyargaltam dolgozni. Vágtatott velem a nyomorult gebe, úgy habzott a szája, hogy öröm volt nézni. Lehagytuk a sárga villamost is! Amikor Mandula megtudta, hogy felrobbantották a tüzépet, mindenáron oda akart menni, hogy a saját szemével lássa a romokat. Hajnalka megpróbálta lebeszélni, kiabált vele, végül bezárta az ajtót, és eldugta a kulcsot egy virágvázába, de Mandula megtalálta. Felvette Hajnalka kabátját, kendőt kötött a fejére, vagyis a biztonság kedvéért nőnek öltözött, de valójában úgy nézett ki, mint egy harmadosztályú buzeráns, és megszökött otthonról. A rendőrség sárga műanyagszalagokkal lezárta a Bőrgyár utca egy részét. Mandula a bámészkodók közé furakodva jól látta a kiégett barakkot, az ezer darabra hasadt kaput, sőt, észrevette a tulajt is, aki egy rendőrkocsi mellett ácsorogva két civillel beszélgetett. Legszívesebben odasétált volna, hogy ezt mondja a tulajnak: na, mi újság főnök, ma reggel kicsit hangosra sikerült a nyitás! Úton hazafelé Mandula nem érezte jól magát, otthon aztán rosszul lett, szédült, nehezen kapott levegőt, az volt a benyomása, hogy apró, bakancsos emberek röplabdáznak a szegycsontja alatt. Hajnalka lefektette, pokróccal betakarta, kikereste az Olajos nevű tüdőgyógyász lakcímét, amit Tatai doki adott meg, aztán felhívta Lebenyt a mobilján, és arra kérte, hogy azonnal küldjön védőőrizetet, mert Mandulát sürgősen orvoshoz kell vinni. Lebeny ezt mondta: Hajnikám, mire tízig számolsz, már ott is vagyunk, babszeg! Mandula akkor már két hónapja szedte a Pulicosin nevű kísérleti gyógyszert. Állandó hasmenés kínozta, de azt más gyógyszerektől is kapott, nem törődött vele, viszont rángott az arcán a hús, gyakran káprázott a szeme, és bár130
