Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 10-11. szám - Fehér Béla: Egyenes Kecske (befejező rész)

tál, mi pedig haptákba állunk, fejet hajtunk, és pirulva kérünk elnézést az olyan régi motorosoktól, mint maga. Szegény, jó apucikám ott állt valami lábszagú irodában, zavarában az orrát szívogatta, a romlott tojáslikőr íze szaladt szét a szájában, talán megfordult a fejében, hogy nem is hozzá beszélnek, hát, hogy is tehetnék őt az utcára, amikor húsz éve szolgál becsülettel, húsz éve dróton rángatják, ráadásul, ugye, ötvenhatban, persze ez nem érdem, de hát akkor is. Hangok jutottak el a füléig, közben nézte a térképet a falon, a nagy ütőér pókhálót a szertefutó vasútvonalakkal, nézte a vitrinben az aranyrojtos zászlókat, és a végén ennyit mondott: akkor én most megyek. Egy hang ezt válaszolta neki: ég veled, Lalikám, vigyázz magadra, a drága családodra, aztán ha felénk jársz, satöbbi, satöbbi.

Aztán, ha felétek járok.

Ev végéig érvényes szabadjegyet nyomtak a kezébe, ezt apucikám az első sarkon elajándékozta egy szutykos embernek. A szutykos ember női télikabátot, bojtos sísapkát, és szandált viselt, összelapított papírdobozokat tolt egy babakocsiban. Apucikám megállította, és ezt kérdezte tőle: mondja, gróf úr, akar ingyen utazni Battonyára? A szutykos ember azt válaszolta, hogy nem akar. Hát Keszthelyre? Oda se. Akkor tudja mit, utazzon inkább Egerbe, és igya le magát vörös borral! A szutykos ember akkor lekapta sísapkáját, és ezt kiabálta: menj a büdös lecsóba, te sas, laci vasutas!

Pogácsás Lajos a babakocsiba dobta a szabadjegyet és vigyorogva elment a büdös lecsóba.

Két hete tudta, hogy lapátra teszik, de csak akkor merte elmondani a tanéinak, amikor már megtörtént. Vacsoránál ültek, zúzapörköltet ettek ecetes almapaprikával, és az óberkellner egyszer csak rátért a lényegre. Andrea pislogott a szemüvege mögül, a villa nyelével a szőke bajuszkáját vakargatta, de nem fogta fel, miről van szó. Harmadszor is ezt kérdezte: Lajoskám, ne beszélj mellé, mi az, hogy kirúgtak? Pogácsás Lajos idegesen ezt mondta: hát, kirúgtak! Kirúgtak! Ezt nem lehet másképpen mondani, figyeld a számat, ki-rúg- tak! A tanci erre meglepetten ezt kérdezte: kirúgtak téged a vasúttól, úgy érted, hogy elküldték? Apucikám akkor megsajnálta. Jaj, Andikám, de kiszabott nehéz a felfogásod! A tanci kenyeret tört, tunkolta a szaftot, a szeme mosolygott, közben ezt mondta: most akkor szedd össze magad, Lajoskám, mondd el az egészet világosan!

Apucikám magába öntötte a maradék teát, elzárta a rádugót, kiöblítette a pöttyös bögréjét, és ezt mondta: ugye, Janikám, én sose kérdeztem tőled, hogv mennyit keresel? Sose. Na látod. Most, hogy ilyen rosszul alakultak a dolgok, az Andi nénivel arra gondoltunk, nem ártana, ha ezentúl hazaadnál egy kis pénzt a megélhetésre. Hát, a tanci keres, vagy talán nem keres? Keres, keres, de mi az? A tanárokat le se szórják, mióta kitört a demokrácia, apróval szúrják ki a szemüket, termelnek a hülyegyerekgyárak! A lakásukat eladták, hol a pénz? Az a pénz most nem játszik, Janikám, egy évre lekötöttük, hogy lecsöpögjön valami kis apró. Akkor se engem kell megvágni, tessék a zaciba vinni a mamuska ékszereit! Micsodáját? Nincs annak még egy rohadt aranyere se! Ak129