Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 1. szám - Ambrus Lajos: Pónyik és Batul
Versailles-ban szigorúan alakra nyírt - Medeséren viszont igazi „libré", azaz a maguk szeszélyes természetével, szabadon és hatalmasra nőtt fák közt sétálgathatunk. Itt is, ott is, az emlegetett Drap d'or gömbalakú fái alatt, például, amelyet a keleti végeken szinte alig tudtam azonosítani. Merthogy az történt, Péter bátyám egyszerre csak valami 'drót'-nak, vagy 'dróp'-nak mutatott be egy kuszáit lombozató gyümölcsfát, vagy effélének, ráadásul kellőképpen motyogott is hozzá, én meg csak csóváltam a fejem. Azt persze jól tudtam, hogy a névadás bonyolult műveletei körül mindenfelé súlyos, itt-ott kedélyesen szórakoztató félreértések akadhatnak - de ekkorák? Rengeteg a régi fajta, százakra rúg a tájnyelvi változat, gyakori a félreértés vagy félrehallás, és jócskán akad megmosolyogni való, mégis követésre méltó telitalálat. A Clapp kedvence nevezetű nem túl nagyméretű nyárvégi körtét, például, amelyet a messzi Massa- chusets államban magról keltetett ki egy „Clapp Tádé nevű egyéniség”, mond Bereczki Máté, a Lövölde téren a napokban is Klapkának (!) láttam kiírva, sőt erre a körtére az udvarhelyszéki Etéden is ugyanúgy Klapkát mondanak. Vagy a szintén nagy XVII. századi francia botanikusról, Olivier de Serres-ről (ejtsd: szerré) elnevezett körtét mindközönségesen Seres Olivérnek mondják mindenfelé a magyar nyelvterületen - mert ennek legalább van valami értelme. Az élénkpiros pöttyökkel behintett Avranchesi jó Lujza nevezetű őszi körtét meg (Bonne Louise d' Avranches) a kolozsvári piacon pajzánkodva 'Avran cseszi Lujzát, de jól' néven szokták emlegetni. Viszont Péter bátyám drótról szóló szavait még akkor sem kezdtem kapisgálni, mikor a lassan beérő, itt-ott sárgu- lásnak indult, halvány fűzölddel csíkozott téli almát előhozta a kamrából - tanácstalanul forgattam. Felvágtam és rituálisan szagolgatni kezdtem. Közben mint valami vajákos szöveget, a Mézes Péter közölte nevet mormoltam hozzá. Beleharaptam és nagyokosán analizálni kezdtem. A látványt is, az ízeket is. Itt-ott a porhanyós almahúsban némi tompácska ízharmóniákat véltem felfedezni, ám a fűszeres édes-savanykás nagy egész továbbra is mélyen hallgatott. Amint mormolgatok ott magamban és szuggerálnám a jó marokra való almaszeleteket, hát egyszerre csak beugrik egy ma már igazán ritka gyümölcs neve. Nem drót, nem dróp - Drap d'or!, O, a Drap d'or, ez az elegáns gyümölcs - éppen itt, Nagymedeséren! Persze, valóban igazi francia, eredeti bretagne-i gyimilcs, rakom is hozzá a pomológiumokat, a jeles Le Lectier (Catalogue des arbres cultivés dans son verger et plant) Bethlen Gábor fejedelemsége idején, már 1628-ban úgy emlegeti, mint egy közismert és népszerű, de szigorúan meleg fekvést kívánó fajtát. S amelyet Bereczki Máté a szépséges Aranyszövet néven vett fel az 1870-ben beinduló pomológiájába (Villási Pál, a keszthelyi gazdász és szakíró, szintén a XIX. századból, egyébként Bereczki kedvenc ellenlábasa, nem kevésbé poétikusan Arany kelméjű almának fordította) - amely gyümölcs ma már szinte végleg kikopott, amúgy meg bő levű, cukros és „finom savannyal emelt". És ahogy Medeséren is rögzítettem, kellemesen fűszeres ízű. Az biza'! Pomme Drap d'or! A francia kertben ott feszített nem messze a szépséges Aranyszövettől a mókás nevű Api alma is, amelyet különben Medeséren nem láttam, merthogy Péter bátyánknak nem akadt belőle - emitt rögvest három változmánya is: a vörös, az Api étoilé és a fekete változata, a sok kálvill és a még több rambour társaságában. 89
