Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 10. szám - Tandori Dezső: Vízhatlan-rázhatlan katlan

tétel megalkotása. Harmadikunknak a szépség létrehozása, ma sokaknak ez: önmagukból. Ilyesmi itt nem témám. Érdekes viszont, hogy a „legelemibbség” hogyan lesz egy biccenésre máris reménytelen elágazás. Ahogy a Witti 7-nél mondtuk, mi jön a 8-ig? Csak a Zenon-felezés? Az nem oda illő téma. Hiszen a Tract, csak jelöl a számokkal. A kijelentések (vagy már ki nem jelentések) tartalma számít. Wittgenstein szerint tehát arról még lehetett (neki) beszélni (e), hogy amiről nem lehet... etc., arról hallgatni etc. Mert az elhallgatás áb- rázolhatatlan. Wittgenstein azért kényszerpozitivista, mert mindenképpen bezárja a kört. Holott a felezéssel etc. az nem zárul, sőt, a pozitivistán értelmezett pont sem jöhet létre. A pont vagy (írtam másutt) euklidészi, akkor nem fizikális, csak elvben lehet kezdeni vele valamit. Ha más geometria szerint fizikális, mondom én, a jellegzetesen kelet-európai okoskodó, hozzá nem értó', de... tehát akkor elméletileg nem megalapozott. Itt jön nyilván a szaktudomány, és megalapozza.

Mindezek nem dobozos sör-közi gondolatok, amiképpen az Eszék utcát, a Szab. Mih. utcát, a Feneketlen-tó vidékét, Kosztolányi szobrát látogatva sem gondolkoztam külön ilyeneken, vagy egyáltalán semmin, csak élveztem a zsebből előhúzott Beck’s-szel, Stellával, Soproni ászokkal, Schloss-szal, hogy nem vagyok egyedül. Egzisztencialista segédeszköz volt a dobozos, elvár-fel- ver és felder-elhár eszköze (tehát reális és nem reális) kiküszöbölése a magánynak, melyet pedig mint egzisztencialistának — nekem aztán vallanom és vállalnom kellene.

Megjegyzem, az írás nem magányűző szer. Az írás igazságkeresés, vagy legalább annak bizonyítása, hogy keressük az igazságot. De ezzel csőbe is húznak minket. Mik? A fogalmak. A dobozos sör esete olyan kb., mint a csak kettősen korrepetálható leányzóé: egyrészt, hogy ne az ujjából szopja, másrészt nyomják neki hátulról a szöveget. A sör mindenféle léha felhang nélkül (csak irdatlan kellemetlenségekkel) egyáltalán nem párviszony, nem erotika, nem kicsapongás... holott lehet az is. Magam az egzisztenciálsörrel (ami nem álsör!) épp a még elviselhető egzisztencialista állapotot teremtettem meg magamnak — s ezért mondtam, hogy így az egész már akkora abszurdum, hogy tényleg a megváltó halál jöhetne csak, amiből viszont nem kérek.

Totyi madárkám, akinek a salátát etc. veszem, szintén gyakran eszmé- nyietlen eset. Egyrészt rajta csüggök-csüngök életemmel, egzisztenciámmal. Másfelől olyan plusz elder-felhár forrása ő, egész nap rá kell vigyáznom, fotelom karfáján ül, könyökömmel agyon ne sújtsam gépelés közben, ajtóba ne szoruljon (iszonyúan erőszakos), a földön járkál, váratlan helyekre röppen, tehát folytonos pusztulásveszély, ráadásul nyáron tojik is, ebbe belehalhat, akár úgy, hogy agyontojja magát, akár, hogy bennszorul neki a tojás. Rossz korrepetálás, pardon, égiek. Annál is rosszabb.

De itt nincs szó külön Totyiról, az Eszék utca fáiról, Kosztolányi szobráról (eleve: istenkísértés minden realista szobor, a Kosztolányié még valahogy elvan, megvan, fura, hogy ezt mondom), Kosztolányi sorsáról. Arról, hogy az egzisztencializmus itt, nála, hogyan van? csak áhítat, hajnali jajistenem-ven- dégedvoltam? vagy véres géz stb. - s még csak hagyján, hogy nála, hogy másnál.

Elképzelhető, hogy ha Totyi nincs, ha ő él túl engem, ami nem biztos, visszasírnám a kellemetlenségeket, sőt. Nem biztos semmiféle túlélés, mert

845