Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 10. szám - Tandori Dezső: Vízhatlan-rázhatlan katlan

anyám, mondhatni, fiatalon halt meg, 66 éves múlt... igaz, három szörnyű évet húzott le, nagybetegen... ellenben én tavaly bőven nem voltam még 66, holott irtó sokat éltem, azt érzem, mivel még ma sem értem el állítólag fiatalon halt anyám végső életkorát, hát akkor tavaly, hogy majdnem a sok tonnás tűzoltóautó alá léptem, milyen fiatalon haltam volna meg, és milyen szörnyen. Ezeket a dolgokat nagyon bőven megírtam, ezekre most ki sem térek. Mégis, a városjárás (és hajnalban volt ez! teljesen józan állapotban!) velejárója lehet az ilyen baleset... igaz, bármikor bárminek bármi a velejárója lehet, ezért nem szeretem a cigarettára nyomtatott riasztgatásokat sem; filozófiai abszurdumok.

Amennyiben Thoreau (tudjuk, ki ő) nyomdokaiban akarnék járni (láttam, kifacsarták alapvetően anarchista mondását a kormányzásról stb. valahol most, bah!), azt mondhatnám, a polgári lét, kérem, választás v. lehetőség kérdése, nagyon helyes, és nem látom alternatíváját abban a régióban, ahol fogalma érvényes... ám az állampolgári lét korántsem ilyen evidensen egzisztenciális, azaz egzisztencializmusra redukálható kategória, hanem egy sor érdekkacifánt, nem az állampolgár lebontható érdekének kacifántja, mert az állampolgárnak egy sor olyasmit kell eltartania, amiből nem kér esetleg, sőt, biztosan, s ha nyilvánvalóan szükség van is mind a rendeletek, törvények kacifántjaira, az is nyilvánvaló ugyanígy, hogy ennek haszonszedői vannak, a... nem is merem kimondani, hol mindenütt, és kik. Nélkülük nem menne, az biztos, de ez nem egzisztenciálfilozófiai (sőt, nem társadalomfilozófiai) létalapjuk. A valódi egzisztenciális létalap Kosztolányi költészete, emléke... a kacifánt, nem evidens léttoldalék a rák, a szobor.

Ilyenekkel sem akarok azonban foglalkozni, mert semmivel foglalkozni itt nem akarok, úgy érzem, valami kikerekedett ebből az írás-párosból, s mert ilyesmi a feladatom, hogy valamit kikerekítsek, jó kedvem is támad. Ennek jelét adom egy harmadik rajzzal, mivel azonban becsületes játékos vagyok, összjátékos (Breitner) (vagy Overath? nem, őt kicsit untam, bár nekem Breitner individualizmussal-kezdése egy iparosi szabólőrincség volt! Szabó Lőrinc dicséretére legyen ez mondva!), nem gyötröm sem a nekem így fedelet adó folyóiratot sem, Olvasómat sem további szöveggel, odabiggyesztek egy rajzot, mint mondtam: látszódjék, milyen erős szálak kötnek medvéimhez és madaraimhoz. S víg is vagyok.

Ennyit az egzisztencializmusról mára. S nem orvos vagy jó kis falusi levegő kéne nekem. Hanem hogy ne legyek vízhatlan-rázhatlan katlan. Kedves Monsieur Camus! - 2004. június végén

846