Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 9. szám - Árpás Károly: Kultúra és irodalom

tés a laikusok számára követhetetlenné vált, illetve amikor az irodalmi szöveg jellegéhez a klasszicista normakövetés kényszere a professzionalista tudást állította alapkövetelményként. Pedig ez akár napjainkban is érvényesíthető, szép példa erre Hofstadter: Gödel-Escher-Bach című monumentális esszéje, amelyben a filozófia, a matematika, a képzőművészet és a zene példái egy sajátos kultúra meghatározását szolgálják, akárcsak Pirsig vagy mások regényei.

A tantárgyat ugyanakkor ideológiai eszközként is értelmezhetjük. A sok példa és korszakonkénti értelmezés helyett megint a XVIII. század állam- és tézisregényeit emelném ki. Hogy mennyire lógott ki a lóláb, az a szerző írni- tudásának függvénye volt. Voltaire-nél vagy Defoe-nál például csak szépirodalmi alkotásként is megállta a helyét, de Sade-nál vagy Richardsonnál csak az nem vette észre, aki „vak” volt. Természetesen lehetne ennél több példát is hozni napjainkig - ám ez eltérítene a címben vállalt feladattól.

Az átlagbefogadónak alig van sejtése arról, hogy nemcsak az irodalomnak, hanem az irodalom tantárgynak is mekkora a manipulativ töltése. Emeljük le a polcról az 1949-1963 közötti általános és középiskolai irodalomkönyveket (csak a magyarországiakra gondolok), és vessük egybe a könyvtárak, múzeumok mindennapi életre vonatkozó anyagaival. És Illyés verse, az Egy mondat...! Vagy nézzünk bele a tankönyvmúzeumban, határainkon túli rokonoknál még őrzött magyar nyelvű irodalomkönyvekbe! Nem véletlenül tartja a mindenkori kormányzat ellenőrzése alatt a tan- könyvkiadást.

Az irodalom tantárgy szocializációs jelentőségét bárki belátja, főleg ha a tankönyv' (vagy a ma már tankönyvhöz kapcsolódó szöveggyűjtemény) szövegeire gondolunk. Mert egy az értelmezés kérdése, és más az értelmezendő szövegek kérdése. Mind a válogatott szövegekkel (lásd Szörényi László emlékezetes Delfináriuma), mind a szövegek uniformizált magyarázataival lehet „szocializálni”. (A tételes szövegpéldáktól eltekintek.)

Szövegértés és szövegalkotás: merre indul az olvasó?

Nagyon röviden Bojtár Endre, Hankiss Elemér és Petőfi S. János befoga- dás-modelljeit próbálom feleleveníteni - idézhetném szó szerint is, de műfajom jellege és választott laikusi nézőpontom miatt nem tartom szükségesnek.

A befogadó úgy kapcsolódik össze az irodalommal, hogy átéli a szöveget. Gyakorlott olvasó nemcsak kikapcsolódik a világból (elveszíti tér- és időérzé- két: „se lát, se hall”), hanem valóságosan is újjáteremti a teremtett világot, elképzeli a helyszínt, az alakokat; „belső mozijában” pereg az általa rendezett és fotografált film. Ma is ez az olvasói élmény részegíti meg az olvasót. Ha pusztán ennyit elért a mű, már minden manipulativ célját elérte.

A befogadó ugyanakkor olvashat (hallgathat!) irodalmi szöveget úgy is, hogy a szerző által közvetített ismereteket is meg kívánja szerezni: nemcsak olvasói élmény, kikapcsolódás, szórakozás a célja, hanem meg is akarja érteni a szöveget. Az irodalom tantárgy itt nyújthatja számára a legtöbb segítséget, hiszen a tantárgyi tudás eszközként használható. (Hadd ne soroljam fel az irodalom tantárgy szövegébe rejtett irodalomtudományi területeket, illetve a segédtudománynak tekinthető tudáshalmazokat!)

Bármennyire is furcsa, de az irodalom tantárgy, az irodalomtanár, a tan801