Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 9. szám - Ljudmilla Ulickaja: A más gyermekei

dalmára emlékeztette. Félelmének valódi tartalmára azonban csak a majdnem minden éjszaka visszatérő' álmai adhattak kelló' magyarázatot. Ezeknek az álmoknak ugyanis, annak ellenére, hogy meglehetősen különbözőek voltak, és máshogyan kezdődtek, a folytatásuk egyértelmű volt: két ellenszenves, apró, szimmetrikus lény valahonnan mindig felbukkant bennük. Felbukkanásukat kettéosztódásuk követte, hogy azután vagy két kutya alakjában, vagy két fasiszta karikatúrája, vagy pedig két kúszónövény alakjában kísértsenek.

Margarita csak azután tanulta meg szeretni gyermekeit, hogy leküzdötte velük kapcsolatban ezt a kínzó és erős szorongását, férje'Válaszlevelét azonban továbbra is feszülten várta.

Szergó viszont, mihelyst megkapta a váratlan táviratot, pokoli haragra gerjedt. Az a tűz, ami a tudatában eddig csak természeti jelenségként élt, és ami a tankok javítása közben a tűzhelyen sütött húsdarabok édes emlékét idézte, most szinte a szívébe költözött, a velejéig hatolt.

Fiatal korától félt a nőktől, alávalóaknak és romlottaknak tartotta őket. Kivételt csak elhunyt anyja és felesége képezett. Most viszont egyik pillanatról a másikra megrendült a Margaritába, mint magasztos és feddhetetlen lénybe vetett hite.

Mind, mind, mind ilyen... És sekélyes, sivár, a hányadék rózsaszínjét idéző orosz szót ejtett ki némi szadista elégedettséggel és elmaradhatatlan akcentusával. „Cafka” — ez volt az a szó. Felesége hűtlenségében nem kételkedett, a nőkre jellemző határidők kicsinyes számítgatásaival pedig nem foglalkozott.

Azt csak a jóisten tudja, egyszerre honnan jutott eszébe Margarita egyik volt osztálytársa, a zsidó Misa, aki a lányba első osztálytól kezdve halálosan szerelmes volt, sőt, még tizedikben sem mondott le róla, pedig akkor Margarita már Szergó menyasszonya volt. Szergó ennek a nőies, finomkezű hegedű- művésznek akkor semmilyen jelentőséget sem tulajdonított, bár a lelke mélyén nyugtalanította azoknak a fehér virágokból kötött csokroknak a látványa, amelyekkel Misa Margaritának udvarolt. Szergó a menyasszonyának rózsát vett, mert ez szerinte jobban illett a személyiségéhez.

Ez a Margaritát ölelgető, éretlen férfi ettől kezdve szinte a rögeszméjévé vált. Több volt ez puszta álomképnél. Szergó ugyanis ezt a képet valami elképesztő hitelességgel hívta életre, és egyre élesebben emlékezett erre a mindössze egyszer vagy kétszer látott sápadt fiúra, akinek barna bársonydzsekijét csatok és cipzárak díszítették, orrnyergén pedig egy állandóan újratermelődő, vörös pattanás tanyázott.

Szergó állandóan előhívta, és érdekes adalékokkal egészítette ki vetély- társa képét, miközben a féltékenység tüze olyan hatalmas lánggal égette, hogy az egész körülötte dübörgő, ekkorra már mindennapossá váló háború csak olaj volt a tűzre.

Ekkor küldte haza azt a táviratot, amelyen három napig törte a fejét. A levélre, amely egy iskolai füzet lapjának háromnegyedére is ráfért, és jó nagy betűkkel volt írva, két hete ment rá.

Margarita ebből a várva-várt levélből arról értesült, hogy bár Szergó örül, hogy a feleségének gyermekei születtek, de nem akar megcsalt férj lenni. Flogyha Margaritának van valakije, akkor váljon el, és menjen hozzá ah789