Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 9. szám - Sarusi Mihály: Szentesti sztalin-jézuska
Később tudtam meg: lesöpörték a padlását, nem volt mit beadni, ha meg mégis sikerült teljesíteni a beszolgáltatást, ráfogták, hogy zsizsikes a gabonája. Végül összeverték. Nem lehetett elfelejteni. Az lett a vége, hogy a barátaimmal, akik hasonlóan gondolkodtak, elhatároztuk: közösen talán többet érünk el, hogy ez a kegyetlenség Magyarországon megszűnjön. Szocialista beállítottságúak voltunk, de láttuk, ennek semmi köze a szocializmushoz. Hogy ellenálljunk és elősegítsük az ország felszabadulását, ha a harmadik világháború kitör. Később kiderült, hogy különösen a koreai háború idején valóban közel álltunk ehhez. Hogy az ország minél előbb megszabaduljon az orosz megszállóktól! Ha kell, fegyverrel. Fogadalmat tettünk, hogy az árulást kizárjuk, titoktartásra kényszerítettük egymást. Hogy csak arról szólhatunk mások előtt, amiről a többiekkel megegyeztünk. Nyolcan-tízen voltunk. Otthon, szőlőhegyi pincében, elhagyott halászkunyhókban, a nádvágótelepen, barátoknál találkoztunk, ahol éreztük, hogy szabadon lehet beszélni. Míg aztán egy barátunk, hogy elősegítse a felszabadulást, elhagyta az országot, kiszökött nyugatra. Akkor már megvolt Magyar- ország és Ausztria között a nagyon szigorú határzár, amely kettévágta Lajta- bánságot, de hát az országhatár mellett élve minden rejtekutat ismertünk! Összeköttetést keresett a külföldi emigrációval, később ő lett az első rendű vádlott, majd visszatért. Pisti visszajött, hogy feladatokat adjon, s megteremtse a kapcsolatot a nyugatiakkal. Valaki Mosonkövesden befészkelte magát közénk. A családja itt él, ő már meghalt, a nevét ne írja le, mert nincs bizonyítékunk. Figyelni kezdtek bennünket. A másik tragédia meg az volt, hogy nyugaton is be volt szervezve a kém. Nemrég derült ki, hogy egy ludovikás tiszt készítette fel őket Grácban; ha ez igaz, nem biztos, hogy itthon, köztünk is volt besúgó. A barátaink bárkivel kontaktust vettek föl, azonnal értesült róla az ávéhá. Persze ezt csak utólag tudtuk meg. 1950 májusának közepén Pisti vissza akart menni, de az ávéhá teljesen felfedte az útját az osztrák határig. Az ávéhá határerősítést rendelt el, és elfogta. Pár napig tartotta magát. Méregampulla volt nála, hogy ne árulja el, mit tud, a kínzóinak. A határon a menekülés közben a nagy rohanásban elhagyta. Kikényszerítették belőle, hol járt Magyarországon. Bandit is elvitték. Öt napig tartotta magát; vegyük észre, hogy letartóztatták és meneküljünk! De sokat volt távol, nem tűnt fel, hogy már nincs köztünk. Minket hatunkat május 22-én tartóztattak le. A lajtai ávéhára kerültünk, a nyári színház mellett volt. Az első kihallgatás után rájöttem: sok tagadni valónk nincs, minden bizonyíték a kezükben van, Pisti vallomása és a besúgó jelentései alapján mindent tudnak. A Pestvidéki Törvényszékre, a Fő utcára vittek bennünket, a hadbíróságon körülbelül négy hétig vallattak. Hogy volt-e kínzás? Erről nem szívesen beszélek. Annyit talán: ’napba 768
