Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 1. szám - Bálint Péter: Márai idegenség-tudata
ellenség kezébe. Épp ezért nem ritkák fragmentumaiban az epés kifakadások és kesernyés humorral leöntött élceló'dések: melyek - s ez írójuk egyik legfőbb erénye - sosem süllyednek egy bizonyos szellemi és morális szint alá, még ha nála alantasabb egyénekről essék is szó. Márait az évtizedes vallomásaiban egyre szerteágazóbban feltárt és megvizsgált idegenségtudat nem teszi sem embergyűlölővé, sem „betegesen” mániákussá, ami még egy Rousseau esetében is tetten érhető, de még csak rossz lelkiismerettel és meglehetősen megbízhatatlan emlékezettel gyónóvá sem, amire pedig Déry szolgáltat példát. JEGYZETEK 1 Heller Ágnes: Az idegen. Múlt és Jövő, Bp. 1997. 70. 2 Goethe és Schiller levelezése. Auróra, Bp. 1963. 246. (fordította: Bérezik Árpád) 3 Heller: uo. 69. 4 „Hogy az ember az otthoni életnek a nyomorúságát igazán megértse, ide kell jönnie Párizsba, az Isten és az ember közösségéből született eme csoda városba, amelyben pezseg az élet, az eredetiség s az a bizonyos valami, ami mindenben fordítottja a honi dolgoknak” - írja Fúlep Lajos 1904-ben Párizsból Dutka Ákosnak. In: Fúlep Lajos levelezése I. 1904-1919, MTA Művészettörténeti Kutató Csop. (szerkesztette F. Csanak Dóra) Bp. 1990. 24-25. 5 „Nem vagyok valami boldog, mert országom szegénysége sokkal erősebben nyomaszt, mint azelőtt, amikor még nem ismertem a nyugatiak jólétét”. Szerb Antal - Dionis Pippidinek. Bp. 1930. okt. 10. In: Szerb Antal válogatott levelei, PIM, Bp. 2001. 64. 6 Szegedy-Maszák Mihály: Márai Sándor. Akadémiai Kiadó. Kortársaink, Bp. 1991. 87. E megállapítás (melyre rárímelnek Heller Ágnes saját kultúra szükséges „relativizálásáról” mondott szavai) abban finomításra szorul, hogy a helyváltoztatás „ábránd” volna, mivel az eltávolodás az egyetlen otthontól, valójában önként és tudatosan vállalt kényszerűség, mely annak belátására kényszeríti: hogy ha lélekben nem is tud soha eltávolodni a magyar nyelvtől, ellenben a nemzeti sorstól, a közösség korábbi és új képviselőitől olykor nagyon is messzire kell kerülnie, ahogy ez a későbbiekben kiderül. 7 Márai: Ami a naplóból kimaradt 1949. Vörösváry, Torontó 1999. 44. 8 Paul Valéry: Füzetek. Európa, Bp. 1997. (fordította: Somlyó György) 67. 9 Márai: uo. 16. 10 Goethe és Schiller levelezése. Auróra, Bp. 1963. 289. 11 Márai: uo. 37-38. 12 Szegedy-Maszák: i. m. 134. 13 Márai: uo. 23. 14 „a stílus olyan individuális jelleg és mód, mellyel a szerző nyelvileg kifejezi a maga sajátos világszemléletét”. Manfred Frank: Astílus filozófiája. Janus/Orisir, Bp. 2001. 190-191. (fordította: Weiss János) 15 Márai: uo. 112. 16 Palackposta Márai Sándortól. Bíbor kiadó, Miskolc 2001. 99. 17 Fernando Pessoa: A kétségek könyve I. íbisz, Bp. 1998. 19. (fordította: Pál Ferenc) 18 Márai: uo. 103. 19 Rónay László: Márai Sándor. Magvető, Bp. 1990. 338. 20 Márai: Ami a naplóból kimaradt 1950-51-52. Vörösváry, Torontó 2001. 41. 21 Uo. 133. 22 Manfred Frank: A stílus filozófiája. 40. Ellenkezőjéről maga számol be egy helyütt: „Amikor eljöttem hazulról, nemcsak egy életformából léptem ki, hanem egy stílusból is. Nyilvánvaló, hogy a világhoz nem lehet ugyanarról és ugyanolyan hangon beszélni, mint az otthonhoz. Ha visszhangot akarok, másról és más hangon - a világ hangján - kell beszélni” Márai: Ami a naplóból kimaradt 1949. 69. 23 Rónay László: i. m. 350. 24 „Az írók valamilyen áporodott, schyzoid magányban írtak és alkottak. S ez érzik a magyar irodalmon. Nem elég világias ... talán ezért nem kell a világnak” Márai: uo. 164. 25 „A világ számára mi magyarok barbárok vagyunk. Az angolok, a franciák lenéznek, rögtön 80
