Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 1. szám - Bálint Péter: Márai idegenség-tudata

a színesek után következőknek tekintenek, az irodalomban is. Amerikában más a helyzet, de nem sokkal jobb. Itáliában nem nézik le az idegent, a magyart sem. Csak éppen nem engednek dolgozni senki idegent”. Ami 49, 130.

26 „Nem akarok hálátlan lenni szegény hazám iránt, s a nyelv és az irodalom emlékei és feladatai örökké összekötöznek mindennel, ami otthon van; mégis, ez a másik világ, ez a nagyvilág talán igazibban hazám, mint az otthon hagyott” - írja Nápolyról. In: Palackposta Márai Sándortól, 95.

27 „A napló, a legbizalmasabb is, mindig az emberiségnek készül, s ezért talán őszintébb, ha őszintén bevalljuk, hogy nem tudunk egészen őszintének lenni, írók, semmiféle írásunkban, leveleinkben és naplójegyzeteinkben sem. Egyébként, naplóíró, nem sokat tartok arról a magányos őszinteségről. Őrizd meg titkodat! - s írj titkosan és őszintén, címmel, szerkezettel, szándékkal, ahogy egyedül lehet és illik”. Márai: Ég és fold. Révai, Bp. 1942. 102.

28 Szegedy-Maszák: i. m. 94.

29. Rónay László: i. m. 182.

30 Angyalosi Gergely: A költő hét bordája. Latin betűk, Debrecen, 1996. 264.

31 „A műkedvelő, aki azt hitte, itt az idő, amikor végre gőgösen, felülről belerúghat a ’lecsúszott Márai’-ba, a megsértett régi emigráns, aki kárörömmel vádaskodott, amíg otthon voltam, hogy náci, kommunista, lábszagú, pederaszta stb. vagyok, s most, mikor én is emigráns vagyok, zavarában nem tudja, mit kezdjen: megbocsásson, vagy újabb vádakat koholjon? A sunyi külföldi magyar, aki már nem tudja zavarában, kihez szítson, kit vádoljon, kivel tartson, ki ellen esküdjön össze?” Ami a naplóból kimaradt 50-51-52, 44.

81