Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 7-8. szám - Császár Csilla: Weöres Sándor Psyché alakja

nosztalgiája. Ez a ’pót énkivetítés’ alkalmat ad más stílus és más temperamentum megnyilvánulására, a szókincs és a mondatformálás más módjára: vagyis nyelvi és szellemi felfrissülésre. A kis versciklusban női szív van, mely azonban nem találhat életlehetőséget egy férfi életében, csak áttételesen, a versben.”

Lónyay Erzsébet életregénye Weöres életének, költészeti gondolkodásának összefüggő egységű foglalata. Az egész mű egy nyelvi játék és bravúr, melyet a tizenkilencedik század abroncsba fog össze. Weöres Psziché alakjában a nőben rejlő lehetőségek sokféleségét, illetőleg ezek birtokosát teremtette meg, élvezvén férfi lelkének női lélekbe való helyezésének játékát.

Az egész weöresi gondolkodást áthatja a kettősség, a dualizmus, az ellentétekben való látás, a dialektikus felfogás. Az ellentétekben látás az ember természetes igénye arra, hogy rendet teremtsen önmaga körül. A kínai jin- jang rendszertől a modem dialektikus gondolkodásig az ember alapvető törekvése az, hogy a jelenségek világában az egyet, az egészt összefüggéseiben, viszonylataiban, szembeállítva, tehát a kettősségben kontrasztosan, saját hiányával vagy saját ellentétével körülhatárolva ábrázolja.

Az „egy” világát, helyesebben a szám, a viszonylat nélküli jelenséget részére - bármily paradoxonnak tűnik -, résszé növelve. Ugyanez a jelenség azonban redukció is, hiszen ez a látásmód egy preformált séma szerinti látás, amelyben a jelenségeknek csak egymáshoz viszonyított, összefordult arca tűnik elő, és ami ebből kimarad, az összefüggésen kívül áll, az a homályba merül. A világ kettéosztottságának olyan ősi felfogása ez, amely csaknem minden vallásban és mitológiában megjelenik, s amely alighanem az ember gondolkodásának legrégibb módja.

Itt az élet és halál, a jó és a rossz, és a mennyország és alvilág örök kettősségére is gondolhatunk; a nyelv és gondolat azon eredendő jellegére, hogy egyetlen állítással egyben tagadja is önmaga ellentétét - az ellentétességnek az emberi lélek mélyén ősidőktől fogva őrzött konvenciójára. A férfi és női lét pólusai egymásnak kiegészítői és egymásnak ellentétei is Weöresnél. A költő így fogalmaz: „Asztal és nem asztal, hosszú és rövid, jó és rossz, örök és múlandó. - A kettős Nevezhetők tökéletesen vezetik az embert. És aki túllát rajtuk: megpillantja a Nevezhetetlent. Ahogy a nappal és éjszaka feleződik a földgolyó körül, a nevezhető kettősségek éppúgy feleződnek a különlévő lélek körül. Az alvásban, halálban és elmélyülésben nincs nappal és éjszaka, és ahol megszűnik a különlét, ott megszűnnek a nevezhető kettősségek is.”

(Nevezhetők és Nevezhetetlen) A kettősségen át a teljesség felismeréséig akar Weöres vezetni. Természetes, hogy a teljességet és befogadásának attitűdjét sem leírni, sem ábrázolni, csak érzékeltetni lehet. A teljesség felében, és a Psychében is az érzékeltetés egyik legfontosabb módja a polaritások tudatos keresése - a jelenséget előszeretettel mutatja be hirtelen, másik oldaláról nézve —, és a polaritások maximális széthúzása, az ellentétesség ívének kifeszítése.

E végtelenné nyújtott kettősségből születik meg az egység.

Tanulmányomban a továbbiakban három területen vizsgálom a dialektikát: központi témaként Psyché jellemét és tulajdonságait, férfiakkal való kapcsolatait, és a verselés tükrében.

Kezdjük előbb a legközvetlenebbel, a verseléssel. Weöres Sándor által ebbe a kötetbe írt nyelvi alkotások ténylegesen létező, egységes struktúrák 724