Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 7-8. szám - Varga Virág: Kaffka Margit publicisztikája

mának, amit e néhány szomorú szóban lehetne összefoglalni: tehetetlenség és epedés, lekötöttség, várás, félés, tűrés; - szívós és gyötrő erőfeszítések a passzivitásból kitörésre - a tört szárnyú visszahullások, örök ingadozások a kibékíthetetlen utak keresztezésén.”

A nők a XIX. század esszencialista pszichológiájának felfogásaiban mindig mintegy hiányként definiálódnak, lelki folyamataikat, jellemüket negati- visztikus kritériumok által határozzák meg, úgymint: ítélethiány, ravaszság, kicsinyesség, felelőtlenség, morális beszámíthatatlanság. Kaffka megkérdőjelezi, hogy csupán kiemelkedő történelmi, vallási, művészeti személyek történelme lehetne azonos a nők történelmével: „Asszonyi szentjei a vallásoknak, nagy színészpályák, diplomatái talentumok, uralkodónők (nem véletlen ez az összeállítás) - ez az ami felszínre jutott... mögötte csak könnyek.” Rosalind Miles éppen ezt az attitűdöt bírálja a női histográfiában: „A nőtörténelemnek ez a képeskönyvszerű változata két pontban támadható, annak ellenére, hogy bebizonyították, a nők igenis képesek ugyanolyan eredményeket elérni, mint a férfiak. Egyrészt megerősítették azt a látszatot, hogy a történelemben mindig a férfiak dominálnak, hiszen mindig több uralkodó »zseni« került ki közülük, másrészt feltáratlanul hagyták olyan nők életét, akiknek sem lehetőségük, sem kedvük nem volt dicső tettet végrehajtani.”19

Az írónő a Biblia feminista újraolvasására vállalkozik, felfedi a benne rejlő elnyomatás logikáját; való, hogy az eredendő bűnben minden ember részesül, de az örökké vádként említendő női passzivitás most háttérbe szorul, sőt éppen a nő kezdeményező, a csábítás bűnét fogja rá, Kaffka pedig feltételezi, hogy valójában egy archaikusabb, anyai jogú társadalom nyomait próbálja az írás eltüntetni azzal a mondattal, amelyet ő túlkompenzációként értelmez: „A férjednek birodalma lészen rajtad.”

Menyhért Anna is felidézi könyvében a Kaffka által is evokált Pénelopé alakját mint a nők tétlenségre való kárhoztatásának, a női sors jelképét20: „várni - és visszavárni - és csaknem mindhiába”. A feminista kritika egyik alapvetése az irodalomban hagyományos nőalakok-nőszerepek és magatartási minták elemzése. Az írónő is Sakuntala, Grizeldisz, Genovéva, ló. Kaffka szerint egyetlen nőalakot kell boldognak elképzelnünk, az is csak a mesei narratívában válhatott, lehetett boldoggá: Hamupipőke. A Názáreti Jézus forradalma hűtlen volt részeseihez: a kereszténység legkorábbi időszakában az elnyomatásból származó női elfojtott energiákat a hit tüzének táplálására fordítják. A forradalom lezajlott, s a nőkre nincs többé szükség, a hatalmi pozíciókat a férfiak ragadják meg; Pál Timotheusnak: „Asszonynak nem engedem meg, hogy tanítson, sem, hogy csendességben tanuljon. Asszony neve hallgass a gyülekezetben.”

A szerző többször említi a női mártíromságot, nemcsak a kereszténységgel kapcsolatban, hanem a francia forradalom által hirdetett egyenlőségért Párizs barikádjain nők is estek el, hogy aztán az elnyert szabadságban később ne részesedjenek. Kaffka forradalminak ítéli meg jelenkorát, észrevételezi a new-woman megjelenését, amely korunkban a single életforma megjelenésénél hasonlíthatatlanul nagyobb ellenérzést váltott ki. Ellen Keyt idézve állítja, hogy a new-womanben még kibékíthető viszonyban volt a régi „fészeklakó asszony” és az érvényesülni akaró: éppen ezért kétszeres teher nehezedik rá. Egyrészt dolgozik, mint a férfiak (ráadásul olcsóbb munka719