Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 7-8. szám - Varga Virág: Kaffka Margit publicisztikája

fel az nem más, mint társadalmi meghatározottság. Bodnár György nagyon figyelemreméltó megállapítása, és az autoritás bizonyítéka, hogy a Nyár című Kaffka-novellában szintén megjelenik a nó' társadalmi helyzetének a természettörvény erejével fellépő' állapota, illetve mint erre utaló ironikus meta- fikcionalitás.9 Kaffka politikai aktivizmusa (vagy a romantikus szerzősze- rep?) nyilvánul meg abban, hogy a nők politikai térnyerése harcként metafo- rizálódik, erről biztosít a Tankréd-exemplum: „Egy világgal harcolt [!], ki vele harcolt - ám az elesettek hulláin át vehette be a sáncokat a jövő”. Az írónő kiemeli, hogy a változás azért következik be -, s nem ahogy f.l. állítja, akkor, ha a távoli ideje van, hanem abból fakadóan, hogy az részint pragmatikus politikai kívánalmaknak tesz eleget, továbbá, hogy maguk a „feminista apostolok” eljövetelének „itt és most”-ja és a politikai aktualizáció között szoros összefüggés áll fenn. (Mindkettőjük érvelése a historicista beszédmódokon belül marad.)

Feminista hangoltságú írás a három évvel később (1908) megjelenő (a budapesti újságírók almanachjában) Tintás ujjak is.10 Kaffka Georges Sandról készített portréjának előzményei Gyulai Pálnál és Petőfinél keresendők. Az írónő egyrészt Sand múzsái szerepvállalására hívja fel a figyelmet, a szerzőség itt kevésbé hangsúlyozottan jelenik meg. A nők mint műalkotások ihletői, illetve a műalkotás létrehozásához szükséges hátteret biztosító személyként való megjelölése egyáltalán nem tér el a hagyományos szerepvállalásoktól, amelyet a művészeti szféra régóta kijelölt számukra. A közismerten nőellenes írások szerzőjében, Nietzschében és Sandban az egymáshoz méltó ellenfeleket talál, „...a halovány márkiné méltó és érdemes ellenfél volt. Ember. [kiem. tőlem]”. Hogy ez mennyire bizonyításra szorult még később is, elég utalni Török Sophie a 30-as években megjelenő írására, amely tagadni kényszerül, hogy a nő külön species [faj] lenne.11

Kaffka néhány írásában elveti a női-férfi szembenállást, s az értékpozíciók kijelölését nemtől függetlennek állítja. Ugyanakkor nem tagadja meg (persze nehéz is definiálnia) a „női”, a „nőiség” mibenlétét, amelyeket csak egymást meghatározó diszpozíciók bevonásával tudja feltárni. „Ember az asz- szonyban, mi az? Nóra talán? Nem! Ugyanaz, ami az ember a férfiban.” Vagy axiómaszerű tömörséggel, tautológiával: „Az asszony - asszony”. A tanulmány címe (Tintás ujjak) allegorizise a női írásnak, amely akkor nyer szerepet, mikor ellentételezésként a kézimunkaórák monotonizmusának felidézése vonódik be. A kézimunka metaforája a női alkotásnak még Schöpflin Aladárnál is, csakhogy ez mindig egyfajta lefokozással is jár, éppen Kaffkát illeti szerinte a nagyszerű kivétel, aki az írás „kézimunka-dilettantizmusától mentes”.12 Itt esztétikai kérdések helyett elsősorban a női munkavállalás pragmatikai, aktuálpolitikai vonzatai kerülnek előtérbe: „Szövőszék, orsó, tű. A férfiak néha orvosok, írók, művészek, mesterek vagy himpellérek. Mi volna, ha mindegyiknek, teszem, lakatosmesterséget kellene tanulni. Válogatás nélkül.”

„Olívazöld és rózsaszín” — e két színben oldódik fel a női létezés, legalábbis, amelyet az iskolai nevelés elárulni engedélyez róla. „E színek” Jelentenek valamit”, „vagy megszokás, jó, becsületes és kipróbált sablon” az „enyhe, szolid tartalmú és megbízható zöld s a bájos, merengő, leányos bánatú rózsaszín”, vagyis az elsajátítandó tananyagot a pedagógia a szokásjog alap716