Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 7-8. szám - Varga Virág: Kaffka Margit publicisztikája

ján hiába próbálja leánygyermekek számára egyetlen életlehetőségüknek különböző szakaszaiként, kötelező magatartási modellekként feltüntetni, olykor kiderül, hogy „az élet olykor viliódzó, nyugtalan sárgákat, epés gonosz zöldet, a vér és a szenny színeit is feltárja nekünk. Evőé!” Az eltérő színhasználat a lázadás evokációja. Az önreferenciális textus beékelődése („Ám asszony itt le kell tenned a tollat.”), nem a seribe felfüggesztésére irányul, hanem imperatí- vuszi alakja, a jelölők elcsúszását eredményezi, a hallgatás, a megtorpanás, amely után természetszerűleg hangsúlyozottá válnak a rákövetkező bekezdések: „Óvakodj asszony a lázadástól [...] S ha jön az élet harmadik szakasza, ahol elfogynak a színek? Mi jön akkor? Órák, amikor nem érzed, hogy nem vagy túlságosan asszony, inkább csak ember [kiem. tőlem].” Kaffka itt is a lázadás/bukás, győzelem/vereség bináris oppozíciók által olvasandó mind az eltérő színhasználat, mind Sand férfiruhája, aki egyetlen volt, aki elébe állott a kívánalomnak, s lázadása sikeres volt. Sand alakjának kiválasztásában valószínűleg közrejátszott az a tény is, hogy a magyar irodalomban legnagyobbra értékelt nőíró volt (ez elég, azonban nem tűnt elégségesnek a férfiinterpre- tátorok számára). Közismert volt Petőfi és Gyulai Pál Sand-értelmezése a korban. Ez utóbbi Sandban meglátja mindazt a képességet, amely „egy írót naggyá tehet”, de „hiába”, mert az írónők nemisége eleve a „hiba” szinonimájával azonosítódik.13

A Kafíka-cikk az almanach tematikus blokkjában jelent meg, amelynek hívószava a feminizmus volt. A férfiírók természetesen (Heltai, aki a Balgaság dicséretének nyomán megírja Ének a [női] butaságról, Szini Gyula Az örök nőről, Kóbor Tamás az Arról, akiről c. írásával) valójában nem hogy nem térnek el a nőiség hagyományos értelmezésétől, hanem élcelődésük középpontjába helyezik a feminista mozgalmakat, a változásokat pedig, ha humorosan is, de kifejezetten hátrányosnak ítélik meg. Ellentétben például Rózsa- völgyiné Fried Margittal (Ego álnéven), aki szerint a női kellemesség, női tulajdonságok leírása csak arra valók - s evvel Kaffkával egybehangzót állít -, hogy elfedjük a nők emberi voltát, s azáltal emberi méltóságukat csorbítják meg.

Jóval későbbi írása, a Szemüveg sorozatban (a halála évében, 1918-ban megjelenő) az Esztendő című folyóiratban Beköszöntőié,14 amely az előbb említett Tintás ujjak c. írással azonos szerkezetű, felépítésű. Egy portré megrajzolásával (ott Sandé, itt Kovalovszkáé) mutat fel mind magán-, mind közéletükben sikeres nőket, s mintegy példaképül helyezi őket kortársnői elé, hogy aztán további következtetéseket vonjon le a nők mindennapi életfeltételeire és magatartási stratégiáira nézve. Az írónő értelmezői stratégiája Georges Duby-énak felel meg, aki a középkori történelem alakjainak vizsgálatakor így foglalta össze munkahipotézisét: „Ha elolvastam azokat az irományokat, szerzőik bőrébe igyekezve képzelni magamat, hogy lerombolhassam azokat a téveszméket, amelyek meghamisították az értelmüket.”15 A Tintás ujjak ban azonban még az emancipáció kevesek általi megvalósíthatósága a belátható cél (a majdnem elérhetetlen), a Beköszöntő kérdésfeltevése, hogy vajon a magánszféra és a közéleti érvényesülés kibékíthetetlen viszonyban van-e egymással? Okvetlen lemondáshoz, veszteséghez vezet-e, ha a nő közéleti pályára lép? Ars poetica-jellegűvé a szerzői közléssel: „Kissé - tán - ideálom ez a női kép.” A patriarchális értékrend visszhangzik írásában, amikor Kovalovsz717