Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 7-8. szám - Varga Virág: Kaffka Margit publicisztikája
natos, nem is lehetséges „felszabadításuk”. A biológiai esszencializmus és a mechanisztikus, organikus társadalomfelfogás alapján értelmezi f.l. az elmondottakat: a nő szellemi, lelki adottságainak, de testének is (!) fejlődnie kell ahhoz, hogy tudjon sorsa felól dönteni, s ezt a távoli jövóhe helyezi át revolucionista módon: a női szabadságjogok elnyerése a társadalom, a gondolkodás, a vallás jelentősnek értelmezett fordulópontjai (Luther, Napóleon, Kant) mintájára fog lezajlani. Kaffka Margit megszólalását egyébként az is nyomatékossá teszi, hogy Juhász már vitaindító (noha eredetileg nem annak szánt) írásában is hivatkozik Kaffkára (elsősorban Erdős Reneé mellett), akinek írásművészete mintegy cáfolat a nőírók által írt műveket ért vádakra („szentimentális, terjengős, jellemzésre, szenvedélyre alkalmatlan”). Kaffka egyébként nem a saját nevén, s az azt nyújtotta előnyök felhasználásával szeretne érvényesülni. „Egy asszony” aláírással jelenik meg írása. A szerző kilétét Endrődi Béla (f.l.) fedi fel válaszában: „...egyetértek...avval a szerény vidéki asszonnyal [K. M. akkor még Miskolcon élt], aki egyébként egyike a legjelesebb, legjobb nőíróinknak”, jóval később, 1947-ben meg is nevezi őt, és felfedi az „Egy asszon/’ névaláírás mögött rejtőzködő Kaffkát.8 Az írónő valóban megszólaltatója a férfiuralmi diskurzusok által nőit (itt egy nem kizáráson alapuló pozíciót értek, hanem elkülönbözést): „Az nem lehet, hogy oly ügyen, ahol asszonynép kerül szóba, férfiember »utolsó szót« - Még egy szt mondjon. Azért is - asszonyé lesz a „még egy”. - Három a daru! - Tehát a feminizmussal csakugyan foglalkozunk a nagyságos politika mellett - mert ez a cím is egy jó csomó embernek jó - vagy rossz állapota körül forog [kiem. tőlem].” Alulstilizáció jellemzi a szerzőt nemcsak a névaláírás megválasztásánál, hanem a beszédpozíció kijelölésénél is: „Az „f.l.” jegyű cikk [...] még a magunkforma rendes, vidéki asz- szonyokban is érlelt néhány egyszerű gondolatot”. Kaffka természetszerűleg szintén nem tud kilépni a hatalmi diskurzusok adta lehetőségekből: a haladáselvre (s ilyetén a közjóra) hivatkozva érvel a nők munkába állásának esélye mellett. Felteszi („názáreti” exemplum, ahogy ő nevezi), hogy abban az esetben is, ha a nők szellemi teljesítményének inkább alacsonyabbak határai, érvényesül az, hogy „Ha a világ minden asszonya közt csak egyetlenegy volna, ki az emberi haladást egy szemernyivel előbbre viheti - akkor törvényt kell bontani, és mindent megváltoztatni, hogy azt az egyet dolgozni engedjük, mert az emberiségnek nagy szüksége van.” Analógiájával nemcsak a nőket ért hátrányos megkülönböztetés ellen lép fel, hanem a népiélekbe való konge- niális beleérzés ellenében is, ami ekkortájt már kontaminált a fajelméleti néptipológiákkal. „Senki sem mondhatja teljes érvényű, örök és általános tételnek a német ügyetlenséget.” Az írónő irodalmi kérdésekkel kapcsolatban is megnyilatkozik ezen írásában, főként a XIX. század által kultivált karrierregények tematikájának transzfigurációs változatait kárhoztatja, amelyek az emancipáció lehetetlenségét bizonyítandó manifesztálódnak: „A lány vagy asszony elindul a család védköréból, merész ideák szivárványa után rohan, fest, ír, vagy képet farag - aztán összeütközik, ellenáll, kifárad, szenved - végre megtörik, és ha még lehet, visszatér családja keblébe.” A szerző szerint a férfiuralmi logika („meglevő rend”) elrejtettsége éppen abból származik, hogy amit „természeti törvénynek” (lásd erről f.l.-t) tüntet 715
