Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 7-8. szám - Varga Virág: Kaffka Margit publicisztikája
VARGA VIRÁG Kaffka Margit publicisztikája Csak a közelmúltban került sor Kaffka Margit néhány munkájának feminista nézőpontokból történő' újraolvasására, ez az eljárás azonban mindmáig nem terjedt ki az író publicisztikai műveire. Ennek nyilvánvalóan több oka van: egyrészt a nyelvi megalkotottság iránti eró'teljes érdekló'dés, másrészt az életműben a tisztán szépirodalmi műfajok preferálása, harmadszor az értelmező' számára az egykor volt szociális-társadalmi viszonyok iránti érdektelenség, só't annak rekonstruálhatatlanságának állítása, továbbá a szerző' elvének ezúttal más elméleti stratégiákkal való feminista tagadása. A publicisztikai írások korábbi olvasatai olykor még az írónő nó'író voltának megkérdőjelezéséért is síkra szálltak. Földes Anna írásában (1978)1 bár kiemeli, hogy Kaffka hajtja végre elsőként sikeresen a női tapasztalatok beemelését a magyar irodalomba, ugyanakkor nőcentrikus világkép nélkül, amely kijelentés nyilván az általa is idézett Schöpflin után (1935) értelmezendő: [K.M.] „Nem volt feminista, nem kevert írásaiba semmiféle ideológiát, csak rávetítette a világra hűvös tárgyilagosságának reflektorát”.2 Azonkívül, hogy kérdéssé válik, az általa jellemzett időszakban egyáltalán tézisként merülhetett- e fel a nőközpontúság (mint mondjuk Helen Cixtousnál), aggodalomra ad okot az is, hogy szinte védelmezni kell(ene) az írónőt a feminizmus ellenében, valamint, hogy Schöpflin objektivitás mércéje megvalósítható-e. (Amikor Magyarországon választójogot kaptak a nők, az írónő már halott volt.) Kaffka közszereplői tevékenységétől nehéz is lenne leválasztani elkötelezettségét a nők ügye iránt, mert előadóként kifejezetten feminista szervezetek meghívásának (Női Líceum, Feminista Egyesület, Nó'tisztviselők Országos Egyesülete) tesz eleget. Más értelmezők, ahogy Radnóti Miklós (1934), éppen annak tulajdonítják a Kaffka-művek lanyha olvasáshatását, hogy azon emancipációs kérdések, melyeket az írónő felvetett, már megoldódtak.3 Később Radnóti - valószínűleg az őt ért bírálatok hatására - a megoldás színterét a női lélekbe helyezi át. Állítása, hogy a férfi számára egyenrangú társsá vált asszonynemzedéknek nincs olvasói stratégiája a szövegekhez, mivel „csak megmosolyogtatja a nőkérdés múltja”, s az ideológiai komponáltság („pártszenvedelem”), amely alakjain átüt. Az írónő a recepció által később jelentősnek vélt folyóiratokba helyezi el publicisztikai írásait (Figyelő, Virágfakadás, A Hét, Nyugat, Világ, Pesti Napló, Renaissance, Esztendő).4 A Nyugatnak kezdettől fogva munkatársa, ahol irodalmi kritikákat osztanak rá. Említésre méltó, hogy a későbbiekben a „nemzedékhez” sorolt Nyugat713
