Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 7-8. szám - Kollár József: Digitális Nietzsche
igénytől” (Nietzsche, 1997, 269). A művész tudata is ennek a folyamatnak az eredményeként jött létre: „és végül fölhalmozódott a közlés erejének és művészetének bizonyos fölöslege” (uo.). Nietzschének a tudatról alkotott képe más „...diszkurzív, társadalmi, technikai és intézményes viszonyok...” (Crary, 1999, 18) eredménye, mint az általa elvetett kartéziánus elmefelfogás. A vizsgált korszakban az elmének mint camera obscurának, s a benne bujkáló titokzatos idegennek (a szubsz- tanciális értelemben vett descartes-i énnek) a vízióját felváltja a megfigyelő biológiai megragadására irányuló igény, a mérhető' iránti olthatatlan vágy. Nietzsche ezt a következőképpen fogalmazza meg a Vidám tudományban: „A tudat kérdése (pontosabban szólva az öntudatra ébredés kérdése) csak akkor merül fel számunkra igazán, ha kezdjük fölfogni, mennyiben lehetnénk meg nélküle: és e megértés kezdetére repít bennünket a fiziológia és az állatok története...” (Nietzsche, 2002. 267). Addig a test nem volt más, mint mentális képek konfigurációja az elme mint camera obscura hátsó falán, a paradigmaváltás eredményeként viszont a test vált az elme vetítővásznává. Nietzsche szerint az „ént” megismerésünk láthatárának tekintjük, de igazából nem valódi léttel bíró entitás. „Az Ént a gondolkodás tételezi; ám eleddig, mint az egyszerű nép, azt hittük, az »én gondolkodóméban van valami közvetlen bizonyosság, és az »Én« a gondolkodás oka és ennek analógiájára értjük meg az összes többi okszerű viszonyt” (Nietzsche, 2002. 218). Ügy véli, abból, hogy jól működő fikció, még nem következik az, hogy gondolkodó szubsztanciának tekintsük. Egy vélekedés szolgálhatja a túlélést, de ettől még nyugodtan lehet hamis. Descartes szerint ahol gondolkodás van, ott gondolkodónak is lennie kell. Ez, Nietzsche értelmezésben, azt jelenti, hogy a szubsztancia fogalmát „a piori” elfogadjuk igaznak. Itt a minden cselekvéshez egy cselekvő tartozik megszokást visszük át a gondolkodásra, mintegy előfeltételezve, hogy a gondolkodás egyfajta cselekvés. A szubsztancia fogalma a szubjektum fogalmának descartes-i felfogásából származik. A „szubjektum” nem más, mint bizonyos egységbe vetett hitünk megjelölésére használt kifejezés. „E hitet Egy ok okozataként fogjuk föl - olyannyira hiszünk hitünkben, hogy emiatt képzeljük el az »igazságot«, a »valóságot«, a »szubsztancialitást«. (Nietzsche, 2002, 219). Nietzsche énről alkotott természettudomány, mely sikerének egyetlen kritériuma a túlélés biztosítása. A természettudomány tehát éppen úgy levezet, mint a belső minőségek vizsgálata, hiszen nem más, mint a hatalom akarásának interpretációi közül az vagy azok, amik a túlélésért felelősek. A következőkben azt szeretném bizonyítani, hogy Nietzsche, bár kétségtelenül hatott rá Darwin evolúciós felfogása, semmiképpen sem volt darwinista. Ki interpretál? Mint már említettem, a tizenkilencedik században a darwinista elképzelés és az empirikus pszichológia hatására kezdetét vette a megismerés naturalizá- lása. Nietzsche a Vidám tudomány (1997, 271) 355. paragrafusában a „megismerés fogalmát” látszólag boldogan naturalizálja. Szerinte a filozófusok a megismerést illetően hasonlóan gondolkodnak, mint az utca emberei: az is708
