Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 7-8. szám - Vajda Károly: Reflexiók Nietzsche igazságkoncepcióira

nak dilemmájában a közzé-, mert közössé teendő igazság felől pedig magának az igazságnak a dialogicitás kölcsönösségében megnyilvánuló embertárs önértelmezési horizontján fólsejlő szituatív értéke dönt. A dialogicitás va- ló(di)ságát bizonyítja, hogy Zarathustra tagadó igazsága egybe is olvad a haldokló kötéltáncos jóval konvencionálisabb önértelmezésével, amikor az értelem nélkül bevégzett, félbetört élet vakmerőségének dicséretbe foglalásán túl ígéretét adja, hogy megadja majd neki a végtisztességet.75

Azaz csak Zarathustra programja, küldetése „abszolút”, az igazságai nem,76 változnak, alakulnak, tekintettel és belátással vannak. Zarathustra életútja annyiban ugyanis mindenképpen tpH-nek bizonyul, hogy az alászállás77 ráhagyatkozó hangosságában benne rejlik a bibliai igazságfolyamat komplex, saját belső ellentéteinek extrémitását78 is szervesen önmagába integrálni képes, jövővel szembeni nyitottsága, ami Zarathustra társas viszonylataiban is tetten érhető. Ebben az értelemben Nietzsche irodalmi alakja „perzsa Ábrahám”.

E nyitottság az xpE értelmében vett igazságnak mint életmóddá nem tehető létmódnak olyan alapvonása, melynek Nietzsche nagyon is tudatában van. Korát jóval megelőzően mutat rá például a játék egyetemleges,79 sőt egzisztenciális80 jelentőségére, ami előre mutat a filozófiai hermeneutikát megalapozó Gadamer Igazság és módszeré re, amennyiben ott az ontológiai expli- káció vezérfonala a játék.

Nietzsche igazságról való nem ellentmondásmentes gondolkodása tehát előre mutat, sokban meg is előlegezi a huszadik század filozófiatörténetének nem egy fordulatát, sőt alkalmanként maga is megpróbál új igazságkoncepciót lelni. E kísérletek töredékek, nyugtalanító, sebző szilánkok, múlt és jövő egybetükrözői. Ama „szilárdság” törmelékei.

JEGYZETEK

1 Heidegger gyönyörű képével élve: Kehre.

2 Friedrich Nietzsche: Sämtliche Werke. Kritische Studienausgabe (= KSA). dtv. 21988. Bd. I. 877.

3 Lásd mindenekelőtt KSA 7, 473

4 Nietzsche saját megfogalmazásában: „»Wille zur Wahrheit« auf dieser Stufe ist wesentlich Kunst der Interpretation; wozu immer noch Kraft der Interpretation gehört.” KSA 12, 366

5 KSA 7, 498. Lásd még KSA 1, 882.

6 Friedrich Nietzsche: így szólott Zarathustra. (Ford. Kurdi Imre). Osiris 2000 (= ÍSZ). 75. Lásd még eredetiben: KSA 4, 75

7 KSA 1, 27

8 Vö.: KSA 4, 132.

9 Vö.: Mt 9, 37; Lk 10, 2

10 „Mitschaffende sucht Zarathustra, Mitemtende und Mitfeiemde [...]” KSA 4, 26

11 KSA 3, 481

12 Karsten Fischer: „Verwilderte Selbsterhaltung". (Dis.) Akademie Verlag 1999. 27.

13 Quaestio disputata, de verdate I, art. 1.

14 M. Heidegger: Sein und Zeit. Max Niemeyer 1G1986. 44. §, a), 214.

15 Vö.: De interpretatione, 16a 6: riaö°paxa x | q \\ivy | q x | v 7tpcryg(xa>v jpoij gaxot.

16 Kant nézete szerint (lásd Kants Werke. Akademie-Textausgabe [= Kant]. Walter de Gruy- ter 21968. Bd. 3. 79.) egy felismerés már akkor is hamis, ha - bár tartalmaz érvényes meglátásokat más tárgyakra vonatkozólag - saját tárgyával nem egyezik meg, a materiális igazság ugyanis a megismerés és annak objektuma közötti megegyezó'ségben áll (9, 51). Hegel számára (lásd: Enzyklopädie der philosophischen Wissenschaften, 213. §) pl. az igazság nem más, mint a dolgok objektivitásának és a róluk alkotott fogalomnak a teljes megfelelése, abszolút egysége. Fichte szerint az igazság az (Johann Gottlieb Fichtes sämmtliche Werke. Veit & Comp. 1845—46. VIII,

699