Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 7-8. szám - Vajda Károly: Reflexiók Nietzsche igazságkoncepcióira

tunk azon nietzschei helyek közül néhányra, ahol átviláglik a bibliai igazságképzetei közül az ]-p-S gyökhangzókkal jellemezhető' koncepció. E helyek zöme elszórt gondolatokat jelent, s ezzel együtt jár, hogy egy-egy gondolatszilánkban csillan meg a bibliai igazságfogalom. Némelyik példa viszont a Zarathustra elbeszélésének lesz majd valamely mozzanata, s így egy nagyobb összefüggés egy láncszeme.

Nietzsche az ember és az állat közös adottságának tartja, hogy biztonságra vágynak, kerülik a csalódást, igyekeznek nem tévelyegni. A biztonság iránti vágy ezen érzéke, szerinte, végül is nem más, mint az igazság iránti érzék.65 E gondolatfoszlány kétségtelenül az xpE gondolatkörének egyik vetü- letébe tartozik. Ami, vagy aki ugyanis az xpE értelmében igaz, az egyfelől az élet szempontjából valóban megbízhatónak, azaz biztonságot teremtőnek, az élet megőrzőjének, kiszélesítójének bizonyul, másfelől viszont ez az igaznak bizonyulás komplex, akár többször is saját ellentétébe forduló folyamat,66 melyhez szükséges a végül67 igaznak bizonyuló részéről egyfajta merészség, még ha rettegés járja is át közben, ráhagyatkozás, akármennyire is gyötörje a kétely, s a belefeledkezés képessége, bármennyire is lankadt, sebzett, vagy elgyötört is legyen időközben. Megdöbbentő, hogy ezt Nietzsche Zarathustrá- ja milyen világosan látja: „A vakmerő merészség, a hosszas bizalmatlankodás, az iszonyatos tagadás, a csömör, s hogy elevenünkbe találnak - mind- e z mily ritkán adatik meg egyszerre! Ilyen magból mégis - igazság fogan!”68

Az igazságnak a bevezetőben már vizsgált értékelven alapuló koncepciójának is az xpE dinamizmusa jelöli ki a valódi, azaz társas dimenzióit. Mivel a társadalmi szükségszerűségként megértett értékelvű igazság koncepciója69 óhatatlanul és megkerülhetetlenül ex aestimatione recta történő döntések, azaz értékítéletek, vagyis a döntést meghozó reflexív értelmezői aktivitásának sorozatára épül,70 ezért az igazság e nietzschei koncepciója implikálja az értelmező önértelmező megértésének alkalmazó mozzanatait (subtilitas app- licandi). Ha ugyanis Nietzsche szerint az igazságra való törekvés csak annyiban minősül nagyszerűnek, amennyiben az igazságra törekvőt az igazságosság maradéktalan szándéka (der unbedingte Willen, gerecht zu sein) vezérli,71 akkor az igazság értékéről döntő értékviszonylatok közül a méltányosság teljességgel eseti relációja értékelődik föl, miként ezt a szent hegyéről alászálló Zarathustrának az istenfélő aggastyánnal való találkozása példázza.72 „Pedig mi mindent adhatnék kendnek! De engedjen csak utamra hamar, nehogy a végén még megfosszam kendet valamitől!”73 Csak, mikor már magára marad, teszi föl Zarathustra a kérdést, hogy a szentéletű nem hallotta-e, hogy I-ten halott. Azaz az igazság szeretete csak önmagunkra vonatkoztatva „félelmetes és hatalmas”.74 A másikra vonatkoztatva mindig a méltányosság mértékében értékelhető, azaz igazolható. A jogi hermeneutika klasszikus fogalmával élve az 37ud ma zsinórmértéke az, ami Zarathustrát az igazság igazolhatóságának és igazolhatatlanságának törékeny viszonylatai között vezeti. Beszédes ellenpélda ugyanerre, hogy amikor a piactérre esett, haldokló kötéltáncos saját bevégzetlen életét megítélve, a sátántól való félelméről szól, akkor Zarathustra fölfedi előtte a halálban bekövetkező teljes és végleges elmúlás általa meglelt igazságát, igyekezve így lelki megnyugvást nyújtani a haldoklónak. Tehát csak ott rombolja le Zarathustra új igazságával a talmi vallási igazságot, ahol az lelki nyomorúsággal jár. Az igazság hirdetése vagy elhallgatásá698