Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 7-8. szám - Gál Ferenc: Nietzsche kontra Danto, avagy kalapácsok a vidám művészettudományban

JEGYZETEK

1 Jelen tanulmány részlet az Erő, erőszak, erőszakosság című írásból, amely a hangulat, az állapotváltozás, az átmeneti személy, illetve a stílus felól közelít egyes szépirodalmi alkotásokhoz.

2 Friedrich Nietzsche: Schopenhauer mint nevelő. Ford. Török Gábor. In: A vándor és árnyéka. Budapest, 1990. 73. o.

3 Richard Rorty: Dekonstruálás és megkerülés. Ford. Beck András. In: Heideggerről és másokról. Pécs, 1997. 117. o.

4 Nietzsche: A tragédia születése. Ford. Kertész Imre. Budapest, 1986. 73. és 75. o.

5 Arthur C. Danto: A közhely színeváltozása. Ford. Sajó Sándor. Budapest, 1996. 31. o.

6 Danto: I. m. 72. o.

7 Nietzsche: I. m. 75. o.

8 Danto is megállapítja ugyan, hogy a másolat nem feltétlenül szorul eredetire, a pontosan behatárolható eredetkövetkezmény képlet érvényét azonban ekkor sem fenyegeti elméletében semmi.

9 Wolfgang Iser: The Act of Reading. A Theory of Aesthetic Response. Baltimore, 1978. 136. o.

10 Anélkül, hogy különösebb figyelmet szentelne e kategóriának, Nietzsche őrzi a korábbi felfogás szellemiségét. Egyik jegyzetében például megállapítja, hogy „bizonyos természeti tájakban, vidékekben önmagunkat fedezzük föl, jóleső borzongással; ez a legszebb hasonmásság”. Emberi - túlságosan is emberi. Ford. Török Gábor. In: A vándor és árnyéka. Budapest, 1990. 338. o.

11 A köré épülő teóriában pedig meghatározó lett a képzőművészet hatása. Ahol a valóságot helyettesítő jelenség az elmélet számára maga is konkrét fizikai valóságként írható le. A forma fogalmának e konkrét tárgyi léthez való kötődése a művészetelmélet számára alighanem jóval terhesebb örökséget jelent, mint az ebből következő (Sontag által is jelzett) tény, hogy formáról való gondolkodás jobbára a térbeliség képzeteiben gyökerezik.

12 Nietzsche: I. m. 124. és 141. o.

13 Arisztotelész: Metafizika Ford. Halasy-Nagy József. Budapest, 1992. 241. o.

14 Manfred Frank: „Az individuum archeológiája.” In: A stílus filozófiája. 85. o.

15 Hegel a kultuszról fejti ki, hogy annak jelentése „inkább csak az áhítatban rejlik; ami az áhítathoz tartozik nem tárgyilag jött létre”. (A szellem fenomenológiája. Ford. Szemere Samu. Budapest, évszám nélkül. 365. o.) Alább azt is megjegyzi, hogy a személyes kapcsolat az áhítat tárgyával (az istennel) még utóbbi reprezentációjának (szobrának) a tárgyiasságát is megszünteti. Vagyis a jelentés sokkal inkább a személyes viszonyt feltételező folyamathoz tartozik, s e folyamatban a benne funkcióval bíró tárgyak is inkább feloldódnak, mintsem konkrét tárgyi mivoltukban jutnának központi szerephez.

16 Danto: Művészet és zavarkeltés. Ford. Babarczy Eszter. In: Hogyan semmizte ki a filozófia a művészetet? Budapest, 1997. 142-143. o.

17 Uo.

18 I. m. 145. old.

19 Martin Heidegger: Lét és idő. Ford. Vajda Mihály, Angyalossy Gergely, Bacsó Béla, Kardos András, Orosz István. Budapest, 1989. 123. o.

20 Heidegger: Nietzsche. I. köt. The Will to Power as Art. Ford. David Farrel Krell. San Francisco, 1979. 216. o.

21 Hans-Georg Gadamer: Igazság és módszer. Ford. Bonyhai Gábor. Budapest, 1984. 289. o.

22 Danto: A közhely színeváltozása. 82. o.

23 I. m. 87. o. A beszéd persze nála is a jel mintájára működik. Benveniste nyomán Henri Meschonnic is figyelmeztet arra a terminológiai zavarra, amit szimbólum és jel kifejezések különböző használatának keveredése eredményez. Az amerikai esztétikában ugyanis Pierce nyomán szimbólum minden, ami helyettesít, vagyis amire a Saussure nyomán haladó európai (francia) elméletben a jel kifejezést használják. A művészetről való gondolkodást pedig meghatározza Pierce általános szemiotikája, amely szerint a művészet szükségképpen és általánosan jelekből áll. Ennek egyik következménye, hogy a pierce-i értelemben vett szimbólum - vagyis a jel - mint egyedüli, mindenre és mindig vonatkozó egység lehetetlenné teszi a diszkontinuummal szemben a folytonos elkülönítését, vagyis az irodalmi mű elválasztását más művészetektől. (Henri Meschonnic: „A modernitás poétikája mint az esztétika kritikája.” Ford. Z. Varga Zoltán. In: Házas Nikoletta. Szerk.: Változó művészetfogalom. Budapest, 2001. 248. o.)

24 Hasonló váddal illeti Meyer Abrams J. Hillis Millert, amikor azt állapítja meg róla, hogy „saját értelmezői stratégiáját vezeti be akkor, amikor valaki másnak a szövegét olvassa, de hallgatólagosan közösségi normákra hagyatkozik akkor, amikor arra vállalkozik, hogy saját olvasói685