Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 1. szám - Bálint Péter: Márai idegenség-tudata
BÁLINT PÉTER Márai idegenség-tudata AMI A NAPLÓKBÓL KIOLVASHATÓ 1. Az ismeretlen világban történő utazás mindig egyfajta kacérkodás és próbatétel. Kacérkodás a szülőföld földrajzától, elsajátított kultúrájától és ismerős szokásaitól eltérő másik világ, s azt benépesítő emberek feltérképezésével és megismerésével; az ,idegen” emberek tükrében megpillantható énem számomra is meghökkentő másságának értelmezésével; s nem utolsó sorban azzal a tudattal, hogy sikerül-e elfogadtatnom magam és sajátos műveltségemet, képes vagyok-e kíváncsiságot ébreszteni bennük idegenségem megismerésére, avagy szomorúan kényszerülök tudomásul venni a tényt, hogy kivetnek maguk közül. Próbatétel, mert nem csekély erőfeszítést követel tőlem; a felfedezendő ismeretlen dolgokra figyelés mellett arra is serkent, hogy mással és másokkal egy időben önmagamat is faggassam, töviről hegyire elemezzem a látottakat, összevetéseket tegyek az emlékezetemben őrzött élményekkel, s ítéleteimet ütköztessem az .idegenek” önmagukról alkotottakéval. Gesztust teszek, ami nem kegy, nem leereszkedés, nem bratyizás, inkább elemi kíváncsiság, tájékozódási ösztön és megmérettetési vágy. Lemondok elszigeteltségemről és rejtekezésemről, és megnyitom magam az engem fürkészők számára, miközben magam is megnyílók a szemlélődésre, korábbi véleményem átformálására. Mert „annak viszont, aki elismeri a másikat, bizonyos fokig relativizálnia kell a saját kultúráját, azaz leginkább meg kell kérdőjeleznie a saját kultúrájának bizonyosságába és egyedüli érvényességébe vetett hitet”.1 Egyetlen feltételem van csupán: a kölcsönösség, ami egyikünket sem alacsonyít kiszolgáltatottá, csupán az otthonosság kényelmétől vagy az előkelő idegenként viselkedés gőgjétől indíttatva. Az utazás: kacérkodás (a szónak nem egészen tisztességes szándékot sejtető értelmében, vagyis: számító várakozás), mivel csak az idegenben létem idején döntöm el, személyes benyomásaimra hagyatkozva, hogy hajlandó, illetve képes vagyok-e az újszerű világ és egyes képviselői előtt megnyílni, és teljes valómmal részt venni a kölcsönös ismerkedés játszmájában. Vagy megriadva a szokatlantól, a félelmetesnek tűnőtől, az engem érteni nem akarók közömbösségétől, hagyok magamnak terepet (a bensőségesség körét) a biztonságos visszavonulásom számára; esetleg soha nem is távolodtam el oly annyira e háttértől, hogy veszélyeztettem volna biztonságomat, kockára tettem volna azonosságom tudatát. Eljátszom a lehetőségekkel; Goethe írja egyik Schillerhez címzett levelében: „az utazás játékhoz hasonlít: mindig jár vele nyereség is, veszteség is, éspedig legtöbbször onnan, ahonnan nem is várjuk; többet vagy kevesebbet kapunk a vártnál, egy ideig büntetlenül elcsa71